Katariina Lillqvist kamaszkorában fedezte fel, hogy családja mindkét ágán roma felmenőkkel rendelkezik - ezzel egyidőben azzal is szembesült, milyen hátrányos megkülönböztetést kell a roma közösségnek megtapasztalnia Finnországban. Ami iskolai dolgozatként, a roma polgárjogi mozgalomról szóló kutatással indult, az mára munkájává és küldetésévé vált: roma történeteket mesél el filmeken, bábszínházi előadásokon, animációkon és kiállításokon keresztül.
Legújabb projektjének, a Heavy Lace (Horgolt csipke) című kiállításnak a budapesti Bura Galéria ad otthont augusztus 22. és szeptember 7. között. A tárlatot a textilművész és pedagógus Helena Grönforsszal közösen hozta létre, s a finnországi roma közösség gazdag csipkehagyományát, valamint az alkotó asszonyok életének történeteit mutatja be.
A FinnAgora Katariina Lillqvist-tel beszélgetett a kiállítás budapesti bemutatkozásáról.
– Mesélnél nekünk kicsit magadról, honnan érkeztél?
– Finnországban születtem, de életem nagy részét két különböző országban töltöttem, Finnország és a korábbi Csehszlovákia (ma Csehország) között ingázva. 7 éve az Északi Roma Múzeum (Nordic Roma Museum) kurátoraként dolgozom: kiállításokat szervezek, filmeket készítek a múzeumnak, valamint zenei turnékat és kulturális csereprogramokat koordinálok más roma szervezetekkel. Jelenleg a 2026-os Európa Kulturális Fővárosa program előkészítésében is részt veszek, amelyben a Roma Múzeum is kiemelt szerepet kap Észak-Finnországban.
– Mi keltette fel érdeklődésed a téma iránt?
– Kamaszkoromban jöttem rá, hogy apai és anyai ágon is roma felmenőim vannak - ez megmozgatta a kíváncsiságomat. Az 1970-es években, mikor az első szociális tanulmányok feltárták a roma kisebbség életkörülményeit, a roma polgárjogi mozgalom nagyon aktív volt. A legkorábbi dokumentumok az 1960-as, 70-es évekből a kiállításon bemutatják, hogy sok roma család nyomornegyedszerű körülmények között és elhagyott vagonokban élt, többek közt szülővárosomban, Tamperében is.
Ezt rendkívül igazságtalannak éreztem. 15 éves korom körül írtam egy iskolai esszét a roma polgárjogi mozgalomról. Ez volt a fordulópont: sok osztálytársam és tanárom akkor hallott először arról, hogy Finnországban roma kisebbség is él. Fiatal filmesként természetesnek tűnt, hogy dokumentumfilmeket kezdjek el forgatni a roma közösségben, később rádióriportokat és rövidfilmeket is készítettem.
– Honnan jött a Horgolt csipke kiállítás ötlete?
– Az Északi Roma Múzeum csipke szakértője és oktatója, Helena Grönfors gyermekkorától kezdve horgol. Édesanyjától és nagymamájától tanulta a mintákat, gyermekként pedig faluról-falura kísérte őket, miközben portékájukat árulták. A csipke sokáig a roma családok
megélhetésének egyik fontos forrása volt, különösen az 1950–70-es években. Ekkorra a roma férfiak hagyományos foglalkozásai – különösen, amelyek a lovakhoz kapcsolódtak – eltűnőben voltak a ’60-as években végbement nagy társadalmi átalakulások következtében. Így a csipkeárusítás hirtelen a roma családok számára a megélhetés és a jövedelem egyik fontos forrásává vált.
Ez azonban nem volt könnyű pénzkereset: hosszú időbe telt elkészíteni egy-egy darabot, és az asszonyokat sokszor kutyákkal vagy fegyverrel kergették el a portákról. Ugyanakkor a csipke keresett és megbecsült árunak számított: a gazdasszonyok függönyöket, terítőket, esküvői ajándékokat rendeltek belőle. A cím, Heavy Lace (Horgolt csipke, szó szerint nehéz csipke) egyszerre utal a csipke fizikailag is jelentős súlyára és arra a nehézségekkel teli mesterségre, amelyet képvisel.
Mára a világ megváltozott, a kézművességé minden válfaja eltűnőben van. A kiállítás nemcsak bemutat, hanem inspirálni is szeretne: kézműves foglalkozások keretében a látogatók maguk is kipróbálhatják a csipkehorgolást. A kézzel végzett alkotás öröme és lelki hatása felbecsülhetetlen. Reméljük, hogy a roma közösségen belül is újraéled ez a hagyomány. Horgoló workshopjainkon lelkesítő látni, ahogy a különböző beállítottságú fiatalok leülnek horgolni és elmerülnek ebben a világban.
– A kiállítás eddig különböző finn helyszíneken, illetve Prágában járt. Van-e most valami olyan részlet, ami a budapesti kiállítást különösen érdekessé teszi számodra?
– Izgatottan várom a közösségi műhelymunkát, a „Csipkehíd” projektet, amelyhez a korábbi helyszíneken gyönyörű, régi csipkedarabokat gyűjtöttünk. Remélem, találunk olyan magyarországi roma csipkét is, amit beilleszthetünk ebbe az élő műalkotásba. Emellett szeretnék kapcsolatokat építeni a helyi roma közösségekkel és szervezetekkel. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az olyan intézmények, mint a FinnAgora, kapcsolatot ápolnak a roma intézményekkel és példát mutatnak a mindennapi multikulturális együttműködések terén. Jövőre Ouluban egy különleges workshopot tervezünk, amely a roma férfiak fémműves mesterségeinek bemutatására fókuszál. Finnországban híresek voltak a sütőformáikról, szerszámaikról, patkoló- és lótenyésztéshez köthető kovácsmunkáikról. Nagyon kíváncsi vagyok, vajon a magyarországi roma közösségekben él-e még ez a tudás.
– Remélem, sikerül megtalálni a megfelelő kapcsolatokat Budapesten! Mikor épp nem a kapcsolatépítéssel foglalkozol és nem a galériában vagy, hogyan szeretnéd eltölteni Budapesten az idődet?
– Nagy rajongója vagyok a budapesti történelmi fürdőknek, alig várom, hogy pár órát áztathassam magam abban a csodálatos környezetben!
Katariina Lillqvist
Lakhelye: Prága és Pyhäjoki
Foglalkozása: filmrendező, kurátor, forgatókönyvíró
Mit csinál szabadidejében: mentőkutyájával, Kaikuval beszélget és testbeszédet tanul
Heavy Lace (Horgolt csipke) kiállítás
Bura Gallery
- augusztus 22. – szeptember 7.
A kiállítás a FinnAgora – a Finn Intézet Magyarországon –, a Bura Galéria és az Oulu2026 Európa Kulturális Fővárosa projekt együttműködésében valósul meg.