Az ősz folyamán két művészeti területen dolgozó magyar szakember, Csikós Klára Lujza és Popovics Viktória látogat Helsinkibe a FinnAgora támogatásával. Csikós Klára Lujza szeptember elején a Performing HEL nevű showcase-eseményen, Popovics Viktória pedig októberben a Frame Contemporary Art Finlanden vesz részt, hogy betekintést nyerhessen a finn kortárs művészeti szcéna működésébe. E tanulmányutak azt hivatottak elősegíteni, hogy a finn művészet és a finn művészek tevékenysége más országokban is szélesebb ismertségnek örvendjen.

Csikós Klára Lujza a Trafó előadó-művészeti központ programkoordinátora és kurátora. Az intézmény előadások, koncertek és kiállítások széles skálájának ad otthont, hazai és nemzetközi produkciók bemutatóinak biztosít helyszínt, valamint közösségi és közönségszervező programokat is kínál. Az intézmény programkínálatában az innovatív kezdeményezések mellett a kulturális örökség is meghatározó elem. Csikós Klára Lujza helsinki látogatása során a Circus & Dance Finland által szervezett Performing HEL rendezvényen vesz részt.

A Performing HEL a finn előadóművészeti színtér kétévente megrendezett eseménye, amely idén Finnország legnagyobb művészeti fesztiválja, a Helsinki Ünnepi Hetek kapcsolódó programjaként valósul meg augusztus 31. és szeptember 3. között. A Performing HEL küldetése a finn előadóművészet nemzetközi népszerűsítése, a finn művészek fellépési lehetőségeinek bővítése, valamint a turnék és nemzetközi rendezvények terén a fenntarthatóság fejlesztése.

Popovics Viktória művészettörténész a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum kurátora. 2014 óta dolgozik jelenlegi pozíciójában, szakterülete a közép- és kelet-európai régió vizuális művészete, a feminizmus különböző elméletei és a női művészet. A művészettörténész helsinki látogatása a Frame Contemporary Art Finland tanulmányút-programjának keretein belül valósul meg.

A Frame Contemporary Art Finland kortárs művészeti szervezet és információs központ, amelynek célja a finn kortárs művészet pozíciójának erősítése és nemzetközi tevékenységének támogatása. A Frame nemzetközi vendégei között kurátorokat, kutatókat, múzeumok, művészeti vásárok és biennálék képviselőit találjuk. A tanulmányutak célja, hogy a lehető legátfogóbb módon támogassák a művészeti életet és annak szereplőit, valamint előmozdítsák a nemzetközi kapcsolatokat és elősegítsék az együttműködésben zajló új projektek létrejöttét.

 

Fotó: © Jeremy Bengts