Szia, Alma, kérlek, mutatkozz be!
A nevem Alma Pöysti, színész vagyok. 2007-ben végeztem a Helsinki Színművészeti Akadémián, és azóta Finnországban és Svédországban dolgozom, illetve egy kis ideig Dániában is voltam. Leginkább színházakban dolgoztam, de az utóbbi években a kamera előtt is feltűntem, filmekben és TV-sorozatokban egyaránt. Svédül beszélő finn vagyok: svéd az anyanyelvem, de beszélek finnül, angolul és egy kicsit franciául is.
Mindig tudtad, hogy színész szeretnél lenni?
Nem tudtam ezt mindig, de már fiatalkorom óta erős szenvedélyt éreztem a színház iránt. De talán nem volt egyértelmű, hogy színésszé váljak, inkább idővel alakult ki ez bennem. Tény, hogy számos családtagom generációk óta a színházban dolgozik, úgyhogy ez a művészeti ág határozottan jelen volt az életemben. Ez azonban még mindig nem jelentette azt, hogy én is automatikusan színész legyek. Azonban már hosszú ideje érzek szeretetet és érdeklődést a színház és a színművészet iránt. Viszont az már egy külön döntés volt, hogy én is bátorkodjak színésszé válni, és higgyek ebben a lehetőségben. Úgy éreztem, ennek tudatos döntésnek kell lennie. Nem lehet egy félvállról vett próbálkozás. Ehhez célorientáltnak kell lenni. Talán részben a családi hátterem miatt éreztem úgy, hogy egy kis szabad színjátszás nem opció, hanem tényleg komolyan kell vennem, ha erre a pályára szeretnék lépni.
Más szakmákon is gondolkodtál?
Dolgoztam idegenvezetőként és gondozóként is. Mindig is érdeklődéssel tekintettem az irodalomra és az emberekre, úgyhogy talán valamilyen humán szakmára vágytam. Vagy szívesen lettem volna kalandor! Imádok utazni, és más kultúrákkal, népekkel és nyelvekkel megismerkedni. A színészet fantasztikus ebből a szempontból, ugyanis minden megvan benne, ami érdekel. Annyi mindenben lehet fejlődni, és soha, soha, soha nem érzed úgy, hogy a végére értél. Rengeteg mindent lehet tanulni fizikailag, filozófiailag, analitikailag és pszichológiailag... mindent magában foglal, és kutatja, hogy mit jelent embernek lenni. Úgyhogy nagyon örülök, hogy színész lett a szakmám.
Februárban a budapesti Finn Filmnapokon a Tove lesz a nyitófilmünk. Mesélnél egy kicsit a forgatásról?
Ez egy imádnivaló munkacsoport volt. Csodálatos volt az együttműködés Zaida Bergroth rendező és Linda Wassberg operatőr között. És én is részt vehettem ebben. Egy erős, bátor, ám mégis érzékeny háromszöget alkottunk. Nagyszerű volt az együttműködés az egész csapatban, ahogy a film világán és annak részletein dolgoztunk. Meglehetősen szorosan dolgoztam például a jelmeztervezővel, a díszlettervezővel és a grafikus tervezővel. Együtt ötleteltünk, hogy valami egésznek érződőt alkossunk. Ez nem mindig adatik meg a színészeknek, és ez nagyon értékes lehetőség volt. Általánosságban eléggé rizikós vállalkozás volt. Én lehetetlen küldetésnek tartottam – mégis hogyan lehet filmet készíteni Tove Janssonról? Zaida azt mondta, hogy „ez biztosan bukni fog, de legalább bukjon érdekesen”. Sokat segített, hogy ezt kimondta, utána ugyanis engedni tudtunk a ránk nehezedő nyomásból. Életrajzi filmet készíteni nehéz feladat. Hogyan dolgozható fel igazságosan egy ember élete mindössze két órában? Már maga a próbálkozás is szemtelenségnek érződik. Bölcs döntés volt 10 évre korlátozni a sztorit, mert így meg lehet ragadni az élete fontos fordulópontjait, miközben mégsem állítjuk azt, hogy a teljes élettörténetét feldolgoztuk.
Amikor Tovét tanulmányoztam, rájöttem, mekkora munka ez. Számomra az egész 2016-ban kezdődött kutatással és próbákkal, amikor Tove Janssont játszottam a finnországi Svéd Színházban 2017-ben, a Tove című darabban, Lucas Svensson rendezésében. Ahhoz a szerephez aránylag sokat készültem, amiben aztán el tudtam merülni a filmszerephez is. Festő- és rajzleckéket vettem. Gyakoroltam a kézírását. Egy nagyszerű grafikus művészünk volt Sandra Wahlbeck személyében. Ő sokat dolgozott filmeken, úgyhogy vele együtt ültünk a Helsinki-filmi alagsorában, és azon gondolkodtunk, hogy milyen sorrendben kell megrajzolni a muminokat alkotó vonalakat. Aztán összehasonlítottuk a kezünket: különös véletlen, hogy hasonlít egymáséra a kezünk. Így mi ketten lettünk Tove keze – amikor az én készségeim nem voltak elegendők, Sandra mentette meg a helyzetet.
A mozi hagyományos filmszalagra lett véve, hogy teljesen megfeleljen Tove szellemiségének. Nagyon jó, hogy befektettek ebbe, ugyanis ez meglehetősen költséges, de esztétikai szempontból bölcs döntés volt. Számomra sok technikai dolgot kellett megtanulnom a kamerával való munka szempontjából, mivel eddig főleg színpadon dolgoztam. Sok szempontból nagy és forradalmi utat jártunk be, hogy elkészítsük a Tovét.
A filmet jól fogadták a közönségek és a kritikusok egyaránt. Sok díjat nyert, és világszerte több helyen is vetítették. Milyen reakciókat kaptatok?
Annyira jó, hogy személyes, kedves üzenetekben mondanak nekem köszönetet mindenfelé. Kubától kezdve Japánon át az USA-ig – a világ minden tájáról kapok ilyeneket. Úgy tűnik, hogy nem számít, ki honnan származik, az emberek be tudják fogadni és magukba tudják szívni ezt a filmet. Sokan azt írják, hogy a film megnézése után szeretnék kicsit jobban élvezni az életet, szeretnének hazamenni és táncolni. Imádnivaló. Aztán van egy másik fajta reakció is. Voltak, akik azt írták, hogy nem feltétlenül akarnak olyanabbá válni, mint Tove Jansson, viszont szívesebben élnének magukhoz hűbb életet. Úgy látszik, hogy a film felkelti az emberekben az ilyen gondolatokat, vágyakat. Nagyon jó érzés, hogy ilyen hatást kelt a nézőkben. Ráadásul ez tökéletesen igazodik Tove Jansson szellemiségéhez – olyan gondolatokat ébreszt az emberekben, melyek teljesen univerzálisak és függetlenek, a bolygó bármely pontján ugyanúgy. Van valamiféle felismerhető emberiesség, valamilyen humor, amely a világ különböző tájain működik.
Milyen volt a viszonyod a muminok világával azelőtt, hogy Tove szerepébe bújtál volna?
Felismertem, hogy már az előtt megismerkedtem Tove történeteivel, hogy beszélni tudtam volna, ugyanis a családunkban sokat olvasunk egymásnak. Az első két muminos képeskönyv az első könyveim között volt. Észrevettem, hogy amikor elkezdtem beszélni, már sokat ismertem ezekből a „tovés” szavakból. Tehát igen, sokat olvastam őket, idővel elkezdtem olvasni a novellákat és a felnőtteknek szánt munkáit, és megismertem őt, mint művészt. Mostanra talán szinte mindent elolvastam tőle és róla. Vannak olyan könyvek, amelyeket már többször elolvastam, és jó móka visszatérni a gyerekkoromban olvasott könyvekhez is. A jelentésük idővel megváltozik, ahogy saját élettapasztalatokkal gazdagodunk. A dolgok elkezdenek más jelentéssel bírni, még akkor is, ha a régi, számunkra kedves történetekhez nyúlunk vissza. Ez is tipikus Tove: ugyanazzal a szöveggel egyszerre képes szórakoztatni a gyerekeket és a felnőtteket is.
Sokat dolgoztam Tove anyagaival ezeken a figurákon túl is. Jelenleg éppen a novelláit olvasom fel hangoskönyvek formájában a Förlaget nevű finn kiadó megbízásából, így ez az út kicsit más formát öltve tovább folytatódik.
Februárban Budapestre látogatsz a filmfesztivál ideje alatt. Milyen viszonyod van Magyarországgal?
Egyszer egy-két napot töltöttem Budapesten, amikor Interraillel utaztam, 20 éve. Alig várom, hogy újra meglátogassam ezt a gyönyörű várost. Szeretném felfedezni Budapestet, ugyanis nem ismerem különösebben.
Amennyit tudok Magyarországról és az ottani emberi jogok helyzetéről, az eléggé aggasztó, de éppen ezért különösen boldoggá tesz, hogy eljuthatok oda a Tove filmmel. Remélem, hogy a film meg tudja mutatni, hogy Tove miképpen gondolkodott a szerelemről: hogy a szerelemben nem számítanak a nemek, csak az, hogy kibe szeretünk bele. A szeretet maga, ami fontos. Nem tudom, hogy mennyi lehetőség van Magyarországon az efféle beszélgetésekre.
Izgalmas lesz odamenni, találkozni a közönséggel, és beszélgetni a filmről. Akár erről az említett témáról is, hiszen annyira fontos. Örömmel tölt el, hogy a filmet vetítették Oroszországban, Lengyelországban, és hamarosan Magyarországon is. Azt gondoltam, hogy például Oroszországban cenzúrázni fogják a filmet, de nem így történt. Ugyanakkor túl sok figyelmet sem kapott. Többféleképpen is el lehet hallgatni dolgokat. Jól esik, és fontos dolognak tartom, hogy olyan országokban vetítik le a filmet, ahol más jelentéssel bírhat a szexuális kisebbségekbe tartozó emberek számára, akikre esetleg inspiráló vagy felemelő hatással lehet, vagy némi bátorságra ösztönzi őket.
Volt lehetőséged más országokba is utazni a Tovével ez idő alatt?
Németországba és Svédországba. Részt vettünk a lübecki filmfesztiválon, nyáron Bambergben voltam, majd a göteborgi filmfesztiválra is elmentünk. De kevés fizikai utazásra volt lehetőség. Viszont maga a film sokat utazott: 60 országot megjárt, nemrég volt a japán premier. A film nagyon jól teljesített. Ritka, hogy egy Finnországból érkező svédajkú film ilyen széleskörű forgalmazást kapjon.
És a helyzet egyre csak fokozódik, új forgalmazókkal dolgozunk, márciusban németországi premierünk lesz, és most szerződtünk le egy francia forgalmazóval is. Még mindig vannak nagy országok, ahol nem mutatták be a filmet, mert a világjárvány miatt jobb időzítésre várnak. Maga a film utazhat, és ez a legfontosabb – bár én is szeretnék vele utazni. Igazán jó időtöltés, amikor különböző kultúrákból, a világ különböző tájairól származó közönségekkel találkozhatok. Izgalmas megfigyelni a film hatását.
Az is jó, hogy a világon többen meghallgathatják, milyen is a finn–svéd nyelv, ami jó kis extra.
Dolgozol más projekteken is jelenleg?
Sok projekten. Szinte egész évben forgatásokon voltam, TV-sorozatoktól kezdve filmeken át mindenen. Épp egy olyan filmben játszom, ahol én vagyok a négy főszereplő egyike. Sajnos erről még nem beszélhetek nyilvánosan. Nyáron forgattunk egy TV-sorozatot Kerstin Ekman A víznél történt című regényéből, Mikael Marcimain rendezésében. Játszottam a LasszeMajában Barbara Pálm szerepében, valamint rendőrt alakítottam a Harjunpää című rendőrségi sorozatban. A nyár végén három rövidfilmben vettem részt. Sok minden történik, de jól szórakozom. Februárban a helsinki Cantores Minores kamarakórussal és az Uusinta kamaraegyüttessel fogok együttműködni. Erik Bergman és Lars Huldén „Bygden” című művét fogjuk előadni. Ebben versmondóként veszek részt.
Elképesztően szerencsésen alakult számomra a Tove film időzítése, mert utána elkezdtek jönni a filmes munkák. Ha ugyanabban a munkakörnyezetben lennék, mint amiben a Tove film előtt voltam, akkor sok más szabadúszó színházi színészhez hasonlóan én is teljesen tehetetlen lennék az elhalasztott vagy korlátozott produkciók miatt. Szerencsére forgatni lehet, de általánosságban elmondható, hogy bizonytalanok a dolgok az iparágban.
Van bármi más, amit szeretnél megosztani az olvasóinkkal?
Bízom benne, hogy eljönnek megnézni a filmet, és élvezni fogják. Sok szeretettel várjuk őket. Igyanak meg egy pohár bort – remélem, hogy remek élményben részesülnek. Ha valaki esetleg nem ismeri Tove Janssont, annak őszintén gratulálok, ugyanis egy egészen fantasztikus dolog vár felfedezésre számukra: egy igazán szenvedélyes emberrel ismerkedhetnek majd meg. A film remek bevezetés az ő világába. Különösen külföldön igaz, hogy sokan nincsenek igazán felkészülve erre az élményre. Sokakban olyan kép él Tove Janssonról, mint aki valamilyen öreg néni egy tündérmeséből. Sokan a filmen keresztül ismerkedtek meg a vizuális művészi munkásságával, ami rendkívül örömteli. Ez szép dolog, hiszen mindig ez a fajta munka volt a legfontosabb Tove számára, ezért az ő nevében is örömmel tölt el, hogy a film ki tudta emelni a művészetét.
Érdekes, hogy folyamatosan bukkannak elő új Tove Jansson-festmények. A film is foglalkozik azzal, hogy a háború alatt Tove sok számláját műalkotásokkal fizette ki, ezek ugyanis erős valutának bizonyultak a háború ideje alatt. Az emberek úgy vélték, hogy mindig lesz lehetőségük újból műalkotásokat értékesíteni. Azonban Tove Jansson korábbi ismeretlen festményei még mindig előbukkanhatnak. Olyan festmények, amellyel a fogorvosának fizetett, vagy amivel tűzifát vett. Ez egészen lenyűgöző.
Ki ő?
Név: Alma Pöysti
Tanulmányok: Színművészeti mesterfokozat, Helsinki Színművészeti Akadémia (2007)
Tartózkodási hely: Dél-Finnország
Hobbik: Az olvasás mellett egy új hobbival gazdagodtam a járvány alatt: a méhészkedéssel. Loviisában egy szigeten két kaptáram is van.
Kedvenc muminszereplő: Mindenkit szeretek, de különös szeretetet érzek a veszélyes utazásról szóló képeskönyvben szereplő Susanna iránt, aki egy nagyon mérges és kíváncsi lány.
Mirjam Ekelund
FinnAgora
Fénykép: Marica Rosengård.