Szeptember végén, a Millenáris Parkban rendezendő nemzetközi könyvfesztiválra látogat Meri Valkama finn újságíró és író, akinek első regénye, a finnül olvasható ”Ölel: Margot” (Sinun, Margot) nagy népszerűségre tett szert Finnországban. A könyv egy finn családról szól, aki 1983-ban az NDK-ba költözik, miután az apa külföldi tudósítóként ott kap munkát.

 

Ön részt vesz 2022. szeptember 30-ikán a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Járt már korábban Magyarországon?

Igen. Egyszer, amikor interraileztem, pár napra beugrottam Magyarországra, de ennek már több mint húsz éve. Lenyűgöző volt Budapest! Emlékszem, elmentünk a szoborparkba, ahol régi szobrok vannak összegyűjtve a szocializmus idejéből. Nagy hatással volt rám az a hely.

Első regénye, az “Ölel: Margot” óriási siker lett. Milyen érzés ilyen hirtelen ismert íróvá válni?

Kész őrület volt az év. Már egy év eltelt el a könyv megjelenése óta, de alig akadt néhány pillanat, lélegzethez bírtam jutni és el tudtam gondolkodni azon, milyen érzés is ez az egész. Az életem alapvető dolgai egyáltalán nem változtak meg, szakmailag viszont nagy változások történtek.

Az kimondottan szerencsés, hogy a könyv sikere miatt folytatni tudom a prózaírást. Az “Ölel: Margot” java részét más munkák mellett kellett megírnom. Amikor már túlságosan nehézzé vált, végül felmondtam a munkahelyemen és a lakásomat is eladtam, így finanszírozva az írás utolsó évét. Óriási személyes kockázatot vállaltam ezzel, mert nem tudhattam, megéri-e. Ma már tudom, hogy megérte. Jelenleg a következő regényemen dolgozom, aminek elkészítéséhez kétéves ösztöndíjat kaptam.

Hogyan jutott eszébe, hogy megírja ezt a könyvet, és milyen volt az írás folyamata?

Az ötlet akkor született, amikor 2011-ben a Helsinki Kritikai Főiskola íróiskolájába jártam. Már rögtön a tanulmányaim elején eldöntöttem, hogy regényt akarok írni. Akkor azt gondoltam, két év alatt elkészülök majd a kézirattal, de végül tíz évbe telt, mire meglettem vele.

A regény témája bonyolult, ezért sok átgondolást, mérlegelést igényelt, kutatással, háttérinterúkkal, írással és újraírással járt. Már az írás szakaszában kirakósregénynek neveztem a könyvemet, mert sok darabból áll, amiket úgy kellett összerakni, hogy együtt is működőképesek legyenek. Az alatt a két év alatt, amíg az íróiskolába jártam, intenzíven dolgoztam a könyvön, de utána a hétköznapok vártak rám, többek között két, akkor még nagyon kicsi gyerekkel és a mindennapi munkával.

Gyerekkoromban négy évet az NDK-ban éltem apám munkája miatt. Kelet-Németország megszűnése után évekig velem maradtak és foglalkoztattak az országgal és a rendszerrel kapcsolatos gondolataim. Az NDK létezése idején Finnország baráti viszonyban állt mindkét Németországgal, aktív diák-és kulturális csereprogramok zajlottak az NDK-val, amit a szocializmus mintaországának tartottak. A két német állam újraegyesítéses után alapvetően változott meg ez a kép, hirtelen mindent, még a korábbi NDK-beli pozitívumokat is rossznak, részint bűnösnek láttunk. Volt ebben valami, ami egyre csak nyomasztott engem, és felnőttként rájöttem, irodalmi keretek között szeretnék ezzel foglalkozni.

Milyen háttérmunkát végzett a könyvhöz?

Rengeteg NDK-témájú könyvet elolvastam, megnéztem az összes fellelhető TV-sorozatot és filmet, korabeli zenéket hallgattam, múzeumokba jártam és kutatásokat tanulmányoztam. Sok embert meginterjúvoltam, és egy évig a Helsingin Sanomat hírlap ösztöndíjasaként a Freie Universität egyetemen NDK-tanulmányokat végeztem Berlinben. Kötelességemnek éreztem, hogy a lehető legkimerítőbben megpróbáljam megérteni a témámat.

A könyv cselekménye leginkább az NDK-ba helyeződik, ahol gyerekként ön is élt. Milyen emlékeket, képzeteket kelt önben Kelet-Németország, és reményei szerint mit kellene az embereknek tudniuk erről az országról, mit kellene megérteniük?

Azt remélem, hogy megértik: az emberek számára a mindennapok abban az országban és rendszerben is ugyanolyanok voltak, mint máshol. A hétköznap, az mindenhol hétköznap. Nem igaz, hogy például a Stasi működése minden ember életének minden pillanatára rányomta volna a bélyegét, ahogyan azt ma hajlamosan vagyunk gondolni. Nem azt akarom mondani, hogy a Stasi nem befolyásolta volna sokak életét ugyanolyan módon, mint a szabad mozgás korlátozása, hanem azt, hogy az emberek életében igenis voltak más, jó dolgok is. Ezekről nem volt szabad beszélni az NDK felbomlása után, és ugynanez a tapasztalata több egykori NDK-snak is. A munkanélküliség, eladósodás, szegénység és éhezés nem volt része a kelet-német mindennapoknak, ezek a dolgok a kapitalista társadalomhoz tartoznak. Mégis, elragadtatással beszélünk a kapitalista társadalomról, míg a szocializmusról megvetéssel. Nem szeretem az ennyire fekete-fehér gondolkodásmódot. Az NDK-ban ugyanúgy voltak jó és rossz dolgok, mint ahogy a mai Németországnak is megvannak a jó és a rossz oldalai is. Egyetlen társadalom és egy ember sem csak ilyen, vagy olyan, hanem ilyen is, meg olyan is.

Milyen témák foglalkoztatják jelenleg, miből fog, vagy esetleg szeretne a későbbiekben könyvet írni?

A második regényemen dolgozom, aminek középpontjában az a kérdés áll, hogy elkerülhetetlenül arra ítéltetett-e társadalmunk, hogy megismételje a történelmét. Ez a téma ma különösen aktuális Ukrajna és Oroszország, továbbá Európa más részeinek jelenlegi helyzete miatt, és érzem annyira jelentőséggel bírónak, hogy próza formájában foglalkozzam vele.

Mit vár a budapesti útjától, milyen gondolatai vannak ezzel kapcsolatban?

Olyan jó, hogy újra ellátogathatok Budapestre! Imádom az irodalmi eseményeket és csodálatos, egyben nagyon inspiráló, hogy találkozhatom más írokkal, és hallgathatom, amint az írásról beszélgetnek. Nagyon régen nem jártam ebben a városban, ezért külön jó, hogy újra eljöhetek. Igzgalmasnak ígérkezik megfigyelni, hogyan változott a város az eltelt két évtized alatt. Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy meghívást kaptam a könyvfesztiválra.

 

Kicsoda: Meri Valkama

Szakmája: újságíró és író

Tanulmányok: Helsinki Kritikai Főiskola iróiskolája, Freie Universität berlini egyetem ösztöndíja (2015-2016)

Hobby: jóga, futás a kutyákkal

 

Rebecka Vilhonen

FinnAgora