Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány meghívására Budapestre érkezik Magnus Lindberg, a világhírű kortárs finn zeneszerző, aki Eötvös Péterrel és Vajda Gergellyel közösen június 20. és 26. között fiatal zeneszerzőknek és karmestereknek tart majd mesterkurzust. A hét nyitóeseménye a mustMEET Composers sorozat közönségtalálkozója Lindberggel, csúcspontja pedig a vasárnapi zárókoncert a Budapest Music Centerben. A következő interjúban arról beszélgetünk a zeneszerzővel, honnan és hogyan indult el a pályán és miből merít ihletet.

 

Magnus, mesélnél magadról?

Magnus Lindberg vagyok, 1981 óta hivatásos zeneszerző. Ebben az évben kaptam meg ugyanis a diplomámat Helsinkiben, a Sibelius Akadémián, ahol Einojuhani Rautavaara és Paavo Heininen professzor úrnál tanultam zeneszerzést. Ezután szabadúszó művészként sokféle módon foglalkoztam zenével.

Olyan családból jövök, ahol a komolyzenének nem volt hagyománya, csupán óvodapedagógus édesanyám zongorázgatott a gyerekeknek az oviban. Én először harmonikázni tanultam, de egy osztrák zongoratanár, aki hallott játszani, rávett, hogy inkább zongorázzak és 1973-ban segített bejutni a Sibelius Akadémia ifjúsági tagozatára is. Ez a tagozat máig működik, fantasztikus hely, kiskamaszként itt tanulhattam muzsikálni a normál általános iskola végzése mellett. Zongora volt a fő tárgyam, de elég hamar érdekelni kezdett a zenekar és a zeneszerzés. A heti zsebpénzemet összespórolva vettem meg két első partitúrámat, Beethoven 3. szimfóniáját és Bartók Concerto zenekarra című művét, amit máig őrzök. Elég hamar megragadott a kortárs komolyzene és amint látszik, a mai napig nem engedett el. 

 

Mikor írtad az első darabjaidat?

Nyolcéves koromban egyszer bekerültem a televízió gyermekműsorába. Ekkor már a saját műveimet adtam elő harmonikán, keringőt, tangót és polkát. 1974-ben vagy 75-ben próbálkoztam először zenekari művel, amit aztán soha nem mutattak be és őszintén remélem, hogy soha senki nem is fogja előkeresni a kottáját. De már akkor nagyzenekarra írtam a darabjaimat. 1976-tól maradtak fenn olyan műveim, amelyeket már elő is adtak és amelyekről lemezfelvétel is készült. Ekkor írtam egy nagyobb darabot, kollégámnak és régi kedves barátomnak, Esa-Pekka Salonennek vonóstrióra, ez még mindig megvan. Istenem, lassan 50 éve, hogy zeneszerzéssel foglalkozom!

Mivel gyerekkorom óta érdekel a lejegyzett zene, természetesen született meg bennem a komponálás iránti igény. Édesapám az IBM-nél dolgozott, az ő hatására kezdtem érdeklődni a számítógép és a programozás iránt, és ezek már munkásságom koraii időszakában alkotótevékenységem részévé váltak. Már fiatalkoromban megtanultam a számítógép segítségével komponálni, a számítógéppel végzett munka pedig zeneszerzői munkásságom egyik fontos területévé vált.

 

Mi az, ami zeneszerzőként inspirál téged?

Ami leginkább érdekel, az a zene nyelvtana. Számomra a természet, az irodalom vagy más művészeti ág nem feltétlenül jelenti az inspiráció forrását, kivételek persze előfordulnak. Főleg az érdekel, hol járunk ma a zene nyelvtanában. Vizsgáljuk meg például, hogyan teremtette meg Bach kortársaival együtt a tonális zenét, vagy hogyan fordult át a zene a bécsi klasszikusok utána a romantikába, hogyan nyíltak meg új lehetőségek a 20. század zenéjében például az impresszionizmus formájában, hogyan jelent meg a népzene Bartók és Janáček, vagy akár Sibelius művein keresztül. És milyen fontos a 20. századi zene szétválasztása tonális és nem tonális zenei hagyományokra. Nagyon érdekesnek tartom az 1945 utáni időszakot, amikor véget ér a 2. világháború és több zeneszerző is mintegy a nulláról indulva megpróbál elszakadni a klasszikus zenei hagyományoktól. Mikor aztán később a különféle irányzatok közelebb kerül egymáshoz, kiderül, hogy bár a zeneszerzők függetleníteni szerették volna magukat a hagyománytól, az mégis tovább élt a zenében. Jómagam a hagyományosabb és a modern, nem tonális gondolkodásmód egyfajta szintézise vagyok, de remélhetőleg ezek mindenféle ismétlése nélkül.

Röviden összefoglalva: a zene belső logikája, vagyis nyelvtana, ami magát a zenét szabályozza és előreviszi - számomra az ihlet örök forrása. Nagyon fontosnak tartom a kifejezés módját, ezáltal teremti meg minden mű a saját világát. Számomra ez a legfontosabb, bár komponáltam már több olyan művet is, amely a természetet jeleníti meg, ilyen például a Marea (Árapály) című darabom. A zeneszerzés azért is érdekes, mert bármiből kiindulhat. Mondjuk én természetemnél fogva inkább teoretikus vagyok. Nagyon érdekel a zene, sok zenét hallgatok, kutatok és mutatok be, miközben fő tevékenységem a komponálás. Ezek közül azonban egyik sem volna lehetséges a rendelkezésünkre álló hatalmas zenei repertoár nélkül, amelyet a kottaírásnak és a hangfelvételeknek köszönhetünk. Én is ennek a hagyománynak szeretnék a része lenni, és ha akarnék sem tudnék tőle elszakadni.

 

Zeneszerzői munkád sok utazással jár. Van olyan hely, amelynek különleges hatása volt a zenédre?

Próbálok minél több inspirációt magamba szívni azokból az országokból és kultúrákból, amelyeket alkalmam nyílt megismerni és remélem, hogy ez a zenémben is megjelenik. Szerencsés vagyok abban az értelemben, hogy sokat utazhattam, a darabjaimat pedig világszerte játsszák, Európán kívül Ázsiában és Amerikában is. Sokáig, az 1980-as évektől a 90-es évek közepéig Franciaországban éltem, és ez természetesen nagyon fontos volt számomra zeneileg is. Laktam Németországban és Hollandiában is, ez a két ország is közel áll a szívemhez. A kiadóm Londonban van, ott is gyakran megfordulok, része a hétköznapjaimnak. Amerikában csodálatos zenekarokkal dolgozhattam együtt és az évek során számos remek zenészt ismerhettem meg. A zene különféle területein dolgozni azért is fantasztikus, mert sok-sok eltérő személyiséggel lehet találkozni. És az eltérő személyiségű emberek eltérően közelítik meg a dolgokat. Ez pedig szerintem páratlan gazdagság.

A magyar zene is a kezdetektől fogva inspirált, sokat játszottam Bartókot, fantasztikus zenéje nagy hatással volt rám. Zeneszerzőként sokat jelent nekem.

 

Miután úgy érzed, elkészültél egy művel, szoktál még rajta változtatni? Ha igen, mennyit? És a kész darab mennyire hagy teret az eltérő értelmezéseknek?

Nagyon érdekes, hogy minél több a tapasztalatom, annál többször változtatok a már késznek nyilvánított darabjaimon. Az ősbemutató hete azért is nagyon stresszes, mert ha csak lehet, még akkor is megpróbálok finomítani pár dolgon. Legtöbbször ilyenkor már csak a végső simításokról van szó; ha a zenekari próbán azt mondom a harsonásoknak, hogy bár a kottában az áll, hogy forte, de ti inkább halkan játsszátok, azt természetesen a kottában is át kell javítani. De egyre jobban igyekszem annyira készre csiszolni a darabjaimat, hogy ilyesmire a próbákon már ne kerüljön sor. 

Arról, hogy mennyire lehet elrugaszkodni a kottától, naphosszat lehetne vitatkozni. Én azt gondolom, hogy a kotta az az alap, amelyről elindulva a zene szárnyalni kezd. Az, hogy mit jelent a mezzoforte vagy a staccato, értelmezés kérdése, a zeneszerzőnek és a zenésznek is megvannak a maga szokásai. Engem nagyon érdekel a kotta pontossága, de például a karmesterek természetesen szabad kezet kapnak, hogy azt hangsúlyozzák, ami őket szólítja meg a műben. A munkának ez a része nagyon érdekes és az inspiráció szinte kiapadhatatlan forrása, főleg miután ugyanazt a művet többféle előadásban is meghallgathattam.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kiváló londoni zeneműkiadóval állok szerződésben, amely még mindig megjelenteti a kottáimat. Csodás pillanat, amikor a postás meghozza a művem nyomtatott változatát. Ezzel mintha lezárulna az egész folyamat, nincs több változtatás, készen van, jöhet a következő feladat. Az író érezhet így, mikor végre nyomtatásban is megjelenik a könyve. Ebben a dologban talán régimódi vagyok, de vállalom. Manapság sok fiatal zeneszerző van, akik a csodás internetes hálózaton osztják meg a dolgaikat, amelyeket aztán újra és újra át lehet dolgozni, vagy éppen tovább lehet gondolni. Én – talán kissé régimódian – úgy gondolom, hogy csak akkor lehetek teljesen nyugodt, ha nyomtatásban is megjelenik a művem és így válik köztulajdonná.

 

Jártál már korábban is Budapesten? Mit vársz a mostani úttól és a mesterkurzustól?

Igen, jártam már itt korábban is, 1985-ben, szóval nem tegnap volt. Az évek során több darabomat is bemutatták a magyar fővárosban, pár éve például Jukka-Pekka Saraste vezényelte a Feria című zenekari művemet, de ezen sajnos nem tudtam személyesen jelen lenni. 

Nagyon örülök, hogy most végre megvalósul ez a mesterkurzus Budapesten. Már két évvel ezelőtt is beszéltünk róla Eötvös Péterrel, de a pandémia meghiúsította a szervezést. Megtiszteltetés számomra, hogy már 1983-ban megismerhettem Pétert, aki akkor Párizsban vezényelte az egyik darabomat, vagyis jövőre a barátságunk kereken 40 éves lesz. Kaija Saariaho és egy másik kollégám, Matthias Pintscher is tanítottak már az alapítvány mesterkurzusán és mindketten elismerő szavakkal méltatták a kurzust. Hallatlanul izgalmas, hogy itt karmesterek és zeneszerzők egyszerre vesznek részt. Többször tanítottam olyan kurzuson, ahol vagy az egyik, vagy a másik csoport képviselői voltak jelen, de így együtt a kettő – ez az ötlet friss és újszerű. Péter zeneszerzőként és kollégaként is fontos nekem, nagyon szeretem, ahogy dolgozik és élvezettel hallgatom a zenéjét. Remélem, hogy semmi nem jön közbe és megvalósul végre ez az esemény, mi pedig örömmel tölthetjük majd együtt az időt a résztvevőkkel.

A kurzuson a Jubilees című kamaraművemmel foglalkozunk majd, amelyet én már többször is vezényeltem. Nehéz darab, igazi kihívás a karmesterek számára. Workshopokat is tervezünk, melyek témája a jelenlevő zeneszerzők egy-egy műve lesz. Úgy gondolom, intenzív hét áll előttünk, de remélem, azért belefér majd az időnkbe, hogy együnk együtt egy jó gulyáslevest.

 

Budapest után milyen projektek várnak még rád?

A pandémia miatt sok projektet befagyasztottunk, a megvalósításuk egyre későbbre tolódott. Kedves kollégámmal, Anssi Karttunennel utazunk majd az új-mexikói Santa Fébe. Itt 2007-ben kezdtünk kurzusokat tartani Creative Dialogue címmel a Sibelius Akadémia és amerikai egyetemek diákjai számára. A kurzus célja, hogy a résztvevő zeneszerzők és zenészek befejezzék megkezdett műveiket. Nagyon sok munkát igénylő, de ugyanakkor hálás esemény, melyet szintén már tavalyelőtt szerettünk volna megvalósítani. Fantasztikus érzés, hogy most végre sikerül.

Zeneszerzőként most a harmadik zongoraversenyemen dolgozom, amivel eddig szintén a pandémia miatt nem tudtam haladni. A világhírű kínai zongoravirtuóznak, Yuja Wangnak írom, akivel már tavaly előtt lett volna egy fellépésünk Pekingben. Az ősbemutató végül idén októberben lesz a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral, Esa-Pekka Salonen vezényletével. Szóval nincs mese, most már feltétlenül be kell fejeznem, remélem, ez az elkövetkező hetekben sikerülni fog, hisz már majd’ két éve dolgozom rajta.

Ezután a következő nagy munkám télre várható, ez egy brácsaverseny Lawrence Powernek, melynek ősbemutatóját 2023-ban tartjuk Helsinkiben. Ideális esetben arra törekszem, hogy évente elkészüljek egy nagyobb művel, mellette pedig, ha belefér az időmbe, kamarazenét is szerzek. 

 

A komolyzenén kívül milyen zenét hallgatsz szívesen? 

Sokféle zenét hallgatok, nagyon szeretem más kultúrák zenéit is. Sokat utaztam Ázsiában, ahol számos különleges zenei stílust találtam és Afrikában is bukkantam érdekességekre. Ihletadó zenei különlegességeket gyűjtök, és bár egy az egyben nem használom fel őket a műveimben, sok apró érdekesség forrásává válhatnak.

Főzés közben is szeretek zenét hallgatni, sok-sok komolyzenét, de mást is. A zenehallgatás természetesen a munkámnak is szerves része, de ez más - kikapcsolódásképpen és főleg főzés közben szinte bármi jöhet. Főleg a rockot szeretem, iskoláskoromban saját együttesünk is volt, de bármit meghallgatok. Régen igazi Pink Floyd rajongó voltam, de nagy felfedezésem volt az Emerson, Lake & Palmer is. Édesanyám egészen elszörnyedt, mikor hazaállítottam a lemezeikkel, mondván, ilyet nem szabad hallgatnom. Persze aztán rájött, hogy ez a fajta zene rám jó hatással van.

1984 és ’85 között Berlinben laktam, ott írtam a Kraft című darabomat, melyhez inspirációt merítettem a helyi zenéből is. Valami csodás punk-rockot játszottak, olyan volt, mint az indusztriális zene, teljesen lenyűgözött. A japán techno is érdekel, zenei téren igazi mindenevő vagyok. Két lányom van, akik révén újabb zenei stílusokat ismerhettem meg, és akikkel Michael Jackson és Prince koncerten is voltam. Mit mondjak, sárgultam az irigységtől, mikor megláttam, micsoda háttérrel dolgoznak. Hihetetlen volt! Én a zenét a hangzásvilágon keresztül közelítem meg és sokat gondolkodom azon, vajon hogyan is lehetne különféle hangzásvilágokat összeegyeztetni.

 

Szeretnél még üzenni valamit az olvasóinknak?

Izgatottan várom, hogy újra Budapesten legyek és ebben a csodás városban egy fantasztikus esemény megvalósításában vehessek részt!

 

 

 

Neve: Magnus Lindberg

Foglalkozása: Zeneszerző, zenész és karmester

Végzettsége: Zeneszerzői diploma, Sibelius Akadémia, Helsinki

Lakhelye: Helsinki

Hobbijai: Főzés, horgászat és a zene

 

 

Valtteri Nivala

FinnAgora