Kicsoda ön és mi a szakmai háttere? 

Sandra Hagman vagyok, és a homoszexualitás finnországi történetének a 19. század végétől 1971-ig terjedő szakaszából doktoráltam, a homoszexualitás kriminalizációjának időszakából. Nem vagyok a melegjogok szakértője, kutatóként főleg a férfiak közötti vágyra, szerelemre és ezek létjogosultságára fókuszálok. Elvégeztem két társadalomtudományi mesterszakot is, ezért alapos társadalmi rálátással bírok ezekre a jelenségekre.

 

A Finn Filmnapok nyitófilmje a Tove volt. Az alkotásban, melynek témája Tove Jansson és élete a második világháború utáni Helsinkiben, a művész Vivica Bandler színházrendezővel folytatott romantikus viszonya is bemutatásra kerül. A háború utáni Finnországban a homoszexuális bujálkodás bűncselekménynek minősült és a büntetőtörvénykönyv rendelkezett róla. Elmondaná röviden, hogyan változott meg a homoszexualitás megítélése Finnországban ez alatt az idő alatt? 

A 20. század elején, nagyjából a II. világháborúig Finnország szegény,elsősorban mezőgazdasági ország volt. A szexualitás nem képezett identitás-kategóriát és maga a szexualitás szó sem létezett a finn nyelvben a 19-20. század fordulóján. A férfiak anélkül lehettek együtt, hogy az befolyásolta volna a társadalmi, vagy a saját falusi közösségükben betöltütt státuszukat. Még az 1930-as években is úgy folytathattak más férfiakkal alkalmilag viszonyt, hogy az nem volt kihatással a férfiasságuk megítélésére.

A homoszexualitás iránti érdeklődés a ’30-as években kezdett növekedni, aminek egyik oka a kor népesedéspolitkájában keresendő. Egész Euróbában elterjedt egy jobboldali politikai koncepció az állítólag hanyatlóban lévő népesedési szintről, és megjelent a népesség fejlődésével kapcsolatos aggodalom. Az erről folytatott diskurzusnak volt része a homoszexualitás is. Fenyegetőnek tartották a népesedés alakulására nézve, ugyanakkor felbukkant az az elképzelés is, hogy fertőző lehet. Úgy gondolták, hogy ha férfiak sok időt töltenek egymás között például a tengeren vagy a hadseregben, akkor szexuálisan is kapcsolódnak majd egymással. Ehhez társult a meggyőződés, hogy ha egymással folytatnak viszonyt, eltűnik a férfiak nők iránti vágya, és ily módon elterjed a homoszexualitás. A háború utáni időszakban erősen megvetette a lábát ez a gondolatmenet, de az ’50-es évekre jellemzővé vált a pedofiliától való félelem is, és a homoszexualitást egyenesen a fiúk kihasználásával kötötték össze. 

A homoszexuálisoknak akkoriban nem volt lehetőségük saját nyilvános tér meghatározására, vagy arra, hogy maguk számoljanak be arról, kik ők, illetve mit gondolnak. A törvényhozás, az orvostudomány vagy a népesedéspolitika irányából, felülről érkezett minden definíció, így nem állt hatalmukban az önmeghatározás. Identitásukat kívülről, igen pejoratívan szabták meg. 

Mindez úgy kapcsolódik a Tove című filmhez, hogy a mű két nő szerelmét ábrázolja. Minden saját, emberi – például a szerelemmel kapcsolatos – tapasztalás egyformán igaz, a szerelem érzése pedig – meghatározásaival ellentétben – időtől független. A tapasztalás és a definíció közötti ellentmondás mélyen húzódott az emberekben abban a korban, amikor rejtőzködniük kellett, és a homoszexualitással kapcsolatos általános vélekedés tökéletesen más volt, mint a saját maguké.

 

Finnországban 1999-ig úgynevezett ösztönzési tilalom volt érvényben, vagyis törvény tiltotta, hogy pozitív hangvétellel beszéljenek a homoszexualitásról, ami azt is jelenti, hogy egy olyan filmet, mint a Tove, nem lehetett volna bemutatni. A törvényt ugyanakkor a gyakorlatban nem tarttatták be. Milyen hatása volt így az öszönzés tiltásának? 

Működésbe lépett az öncenzúra, ami leszűkítette például a finn állami rádió és televízió által bemutatott témák sorát. Az ilyen tilalmak idején afféle szürke zónába kerül az ember, és mindennel kapcsolatban fel kell tennie a kérdést: - Vajon megbüntetnek vagy kirúgnak megbírságolnak majd érte?

A tilalom azt jelenti, hogy az embernek nincs joga létezni. Jóval mélyebb a hatása, mint egyedi filmek vagy rendezvények betiltásának. Az ember nem lehet látható, mert van benne valami megvetendő és rossz. Létezik rosszabb büntetés annál, mint hogy valakit szociálisan kirekesztenek egy közösségből? 

 

Vagyis ennek a törvénynek Finnországban az egyén szintjén az a következménye, hogy az egyén nem lehet önmaga, és nem láthatja magát képviselve, a társadalom szintjén pedig az, hogy felerősödnek a szociális normák és elgondolások. 

Az ’50-es években Finnországban nem volt jelen a tárgyalóasztalnál az, akit a tárgyalóasztalnál meghatároztak. Elhallgattatták az érintetteket és a propagandagépezet mesélte el helyettük, hogy mik is ők valójában. 

A 2000-es évek során a nyugati világban bizonyos felszabaduló fejlődést élhetünk meg. Eljutottunk odáig, hogy az emberek maguk mondhatják meg, kik és mik ők, azaz ők maguk lehetnek illetékesek önmagukkal kapcsolatban, és többé nem kívülről határozzák meg az identitásukat. 

 

Milyen társadalmi hatása van egy kisebbségre annak, hogy teret kaphat és megmutatkozhat egy olyan filmben, mint a Tove? 

Alapvető fontosságú a sokféleség elismerése. Mindig is létezett a sokféleség, de az emberek nem ismerhettek magukra például filmekből. Kulturális reprezentációra, nyelvre és perspektívára van szükség, amitől felhatalmazást nyerhetünk amiből erőt meríthetünk és megérthetjük saját belső érzéseinket.

A Tovében az ember által megtapasztalt sokféleséget ábrázolják, és ennek révén sokan juthatnak kapaszkodóhoz saját tapasztalásaikkal kapcsolatban.

 

A nemi- és szexuális kisebbségek történetében van esetleg valami, amiről történészként azt szeretné, hogy az emberek tudjanak róla? Szeretné, hogy valami megváltozzon az emberek kapcsolódó történelmi felfogásában? 

Tulajdonképen két ilyen dolog van: először is az, hogy nincsen egyértelmű fejlődési út a sötétségből a szabadságba. Fontos felismerni, hogy nálunk Finnországban meglehetősen felszabadult légkör jellemezte például a vidéki közösségeket. A megbélyegzés és a kriminalizálás rövid része csak a történelmünknek, ami többek között a népesedéspolitikából fakad, de ennél mélyebben nem része az emberiségnek. A szexualitás és a nem két olyan dolog, ami társadalmi kontroll alá esik. Fontos volna, hogy az emberek megértsék: a vonatkozó jogok megvédése munkával jár. Gyorsan vissza lehet csúszni az ’50-es évek gondolati világába, ahogyan az megtörtént például Lengyelországban, Oroszországban és Magyarországon is, valamint bizonyos Kelet-afrikai országokban. 

 

 

Ki?

Név: Sandra Hagman

Foglalkozás: Kutató, a szociális területek docense a Helsinki Diakóniai Szakfőiskolán

Végzettség: történelemtudományi doktorátus (Európai Egyetemi Intézet) és két társadalomtudományi mesterfokozat (Kelet-Finnországi Egyetem)

 

Rebecka Vilhonen, FinnAgora

 

Fotós: Pinja Nikki