Számos történet kering arról a májusi hétről. A folyosói pletykák jó ideje azt terjesztették, hogy a már-már mítikus Åland-szigetekről érkező szakács tanulóknak hála a Taste Finland az év egyik legvártabb és legélvezetesebb programja lesz. Az elvárások magasak, ráadásul 2026-ban új szelek fújnak az előkészületek körül.


Új séfje van a budapesti Finn Nagykövetségnek, aki most először fog belekóstolni a Taste Finland-be és a diákok munkájának koordinálásába.


Mindemellett a fiatalok Budapestre csábítása a korábbinál nagyobb kihívásnak mutatkozott az egyre bizonytalanabb világban.


A legenda szerint a 14 éves múltra visszatekintő rendezvény során mindig ”szép, májusi idő” szokott lenni, most viszont 25 mm esőt, zivataros és hűvös időjárást ígér az előrejelzés.


Május 12-én, egy keddi nap estéjén a FinnAgora két gyakornoka, Linn és Heta felpattan a 100E buszra, hogy kimenjen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Kihagyják az esti programot a Lukács Fürdőben és a munka utáni találkozókat, hogy a reptéren köszöntsék a díszvendégeket.


Az oslói járattal érkezik Stockholmon át az Åland-szigeteki Mariehamnból Isabel Larsen, Leo Tomass, Nikolai Strand, Jonathan Viktorsson és a tanáruk, Göta Alm-Ellingsworth.


– Most utaztam életemben először repülővel! – meséli Nikolai.


Linn elvállalja, hogy elkíséri őket a hostelbe, és hamar új fényben tűnik fel előtte Budapest, ahol nyolc hónapja él.


– Egy kicsit olyan itt, mint Helsinkiben!

– Itt biztos könnyű lehet II. világháborús filmeket forgatni!

 

Fotó: Heta Makkonen

 

A heti program átbeszélésével kezdődik a második nap Budapesten, amit a Gellért- hegy, a Citadella, a Budai vár bejárása és séta követ a Lánchídon át. A TikTok a város kincseiről is sok tudnivalót kínált a diákoknak, pl. a Kolodko-miniszobrokról, amiket természetesen meg kell keresni. És persze elengedhetetlen, hogy Instagram-kompatibilis képek készüljenek.

 

– Nikolai, nem tűnik hihetetlennek most neked, hogy úgy kellett téged rábeszélnünk az útra?

– Kábé 12 órája vagyok itt, de máris ide szeretnék költözni.

– Teljesen megérte az összes iskolai tanév, mert elvezetett minket ide Budapestre.

 

Csütörtökön – enyhén leégett bőrrel – egy nagykereskedelmi áruházban tett látogatással folytatódik a tanulmányi út. Remekül alakul az együttműködés Zsolttal, a séffel; a csoport gördülékenyen ötletel az alapanyagbeszerzés során. Ezenkívül a fiútársaság spontán gondolattól vezérelve úgy dönt, együtt ellátogat az Adidas outletbe! (Ami sajnos pont aznap zárva tart.)

 

 

Fotó: Heta Makkonen


Péntek. A nagy nap előtti nap.


A Taste Finland menüjén céklával és kéksajttal töltött pirog szerepel káposztasalátával, a desszert pedig erdei gyümölcsös finn puding lesz. Most már komolyan zajlanak az előkészületek, a konyhában épp formára hajtogatják a pirogot. Nem lebecsülendő a tapasztalat és a hozzáértés szerepe, de az 500 adagos tészta elkészítése még így is sok időbe telik.


– Az elején klassz volt a pirogkészítés, de most már csak ismételjük ugyanazt a mozdulatot. Viszont azt hiszem, lassan a végére érünk – mondja Isabel.


– Hát, a felénél tartotok! – kiáltja Göta.


– Nem lehet igaz! – felelik a diákok – de gyorsan folytatják a munkát.

 

Hogyan lehet jól főzni 500 főre?

 

– Számolni kell, aztán megint csak számolni. S amikor azt hiszed, helyesen számoltál, akkor még egyszer számolni. Ha ilyen nagy csoportnak főzünk, mindig nagyobb mennyiséget kell készíteni, mint amit a recept ír, különben egyszerűen nem lesz elég az étel. És nem szabad elfelejteni mindig mindent újrakóstolni – mesélik.


Mi az, amit a legjobban vártok a holnapi naptól?

– Hogy találkozhassunk a vendégekkel, és kiderüljön, hogyan ízlik nekik az étel. Ha szeretik a Múminokat, biztosan szeretik a finn ételeket is.

 

 

Fotó: Rebekka Huomo

 

Mesélnétek egy kicsit arról, mivel töltitek az estéket Budapesten, és mit gondoltok a városról?

– Hihetetlenül szép ez a város, minden elvárásunkat túlszárnyalta!


– Tegnap voltunk egy kis mellékküldetésen, de talán nem is érdemes beszélni róla. Amolyan fiús dolog – viccelődik a társaság.


Göta, a tanáruk, aki már sokadik éve vesz részt a programban, szintén kiemeli a Taste Finland jelentőségét.

– A tanulók mind szakmailag, mind emberileg sokat fejlődnek, amikor Budapestre utaznak, hogy itt főzzenek. Bátorság kell a részvételhez – új ország, konyha, nyersanyagok és emberek, akikkel együtt kell működni. Az évek során azt láttam, hogy nagyobb lesz az önbizalmuk a budapesti út után. Az egész egy remek lehetőség, illetve nagyszerű módja a három tanév lekerekítésének is.

 

Fotók: Rebekka Huomo

 

Mire felvirrad az esemény napja, zökkenőmentesen zajlik minden. Dacára az időjárásnak, sorra érkeznek a vendégek a Finn Nagykövetség udvarára.

 

A szauna felfűtve, a követség udvarán dübörög a Liekinheitin (”Lángszóró”) és a Hard Rock Hallelujah zenéje, a fogásokat pedig igencsak dicsérik. Végül még az eső sem zavar senkit – sőt, a vendégek azzal viccelődnek, hogy így még autentikusabb a finn nyári kerti parti élménye.

 

A többnapos előkészület, a több száz pirog elkészítése és a számtalan együtt töltött óra után a szakács diákok fáradtan, de büszkén utaznak vissza Finnországba – és talán már most lelkesen várják, hogy visszatérhessenek Budapestre.

 

Fotó: Rebekka Huomo