Riikkamari Muhonent nevezték ki a FinnAgora, a budapesti Finn Kulturális, Tudományos és Gazdasági Intézet igazgatójává. Az új vezető 2024. január 15-én kezdődő megbízása három évre szól, a szerződés meghosszabbításának lehetőségével.

Az új intézetigazgató kiválasztásról az intézet tevékenységéért felelős FinnAgora Alapítvány döntött, amelynek kuratóriumi tagjai között finn városok, felsőoktatási intézmények, minisztériumok, további a kulturális és üzleti élet, valamint a civil szféra képviselői kapnak helyet. Az alapítvány elnöki tisztét Jyrki Myllyvirta tanácsos tölti be.

 

„Nagy megtiszteltetés és egyben öröm számomra, hogy visszatérhetek egykori egyetemi városomba, Budapestre, hogy finn–magyar partnerkapcsolatokat építsek” – mondta Riikkamari Muhonen, a FinnAgora új igazgatója.

 

A FinnAgora Alapítvány a Finnország és Magyarország közötti széleskörű együttműködés fejlesztése érdekében tevékenykedik. Az alapítvány közelmúltban megújított, értékalapú stratégiája hangsúlyt fektet az észak-európai demokratikus értékekre, az egyenlőség, a szólásszabadság és a pluralizmus elvére, továbbá megköveteli a nyitottságot az új működési formák és együttműködő partnerek felkutatása érdekében. A FinnAgora célja, hogy előmozdítsa az innovációt a kultúra, a tudomány és a gazdasági élet területén, és olyan találkozóhelyet (agorát) teremtsen, ahol létrejöhet a szereplők közötti párbeszéd.

 

Riikkamari Muhonen jelenleg a kirgizisztáni Biskekben működő Közép-ázsiai Amerikai Egyetem óraadója. Eddigi karrierje során a Väli-Suomen Media kiadásában megjelenő Sunnuntaisuomalainen újságírójaként is dolgozott, szakmai gyakorlatát pedig az athéni Finn Intézetben, valamint a moszkvai finn nagykövetség kommunikációs és kulturális osztályán végezte. 2022-ben a Közép-európai Egyetemen (CEU) doktorált összehasonlító történettudományból, a Jyväskyläi Egyetemen pedig filozófiából és társadalomtudományokból szerzett mesterdiplomát.

 

További információ:

– Riikkamari Muhonen, a FinnAgora igazgatója (2024. január 15-től), e-mail: muhonen_riikkamari@phd.ceu.edu

– Mikko Lohikoski, a FinnAgora Alapítvány ügyvezetője, tel: +358 50 559 0238