MENU
x
Irodalom éjszakája, március 28-án
12.03.2019 /13:15 - 29.03.2019 /00:15

Irodalom éjszakája, március 28-án

Az idei évben Pirkko Saisio Legkisebb közös többszörös (1998) című regénye képviseli a kortárs finn irodalmat az Irodalom éjszakáján, március 28-án, Budapesten. Az EUNIC Hungary, az európai kulturális intézetek hálózata, idén már negyedik alkalommal rendezi meg az eseményt, a Radnóti Színházzal együttműködésben. A színészek minden résztvevő ország műveiből egy-egy magyarra fordított részletet olvasnak fel olyan különleges VI. kerületi helyszíneken, melyekre a nagyközönségnek különben nem lenne bejutása.

Mi több, idén már Debrecen városa és a debreceni Csokonai Színház is csatlakoztak a rendezvényhez! Ily módon az irodalom barátainak már két helyszínen, Budapesten, illetve Debrecenben is lehetősége lesz megmártózni az irodalomban és kortárs írók műveivel ismerkedni.

Pirkko Saisio Legkisebb közös többszörös című műve, mely egy több díjat is elnyert trilógia első része, 2018-ban jelent meg magyarul Varga P. Ildikó fordításában. Az önéletrajzi elemeket is felhasználó regényben a főhős gyerekkorában kalandozunk, az 1950-es évek Helsinkijében.

Budapesten Borbás Gabi olvas fel részleteket a regényből, március 28-án este 19–23 óráig, a Gyermekház Iskolában (cím: 1062 Budapest, Bajza utca 26.).

Debrecenben Mészáros Ibolya tolmácsolásában hallhatunk részleteket a műből szintén március 28-án este 19–23 óráig a HedgeHair Cut & Coffee-ban (cím: 4025 Debrecen, Hal köz 3.).

 

A felolvasások várható időtartama körülbelül 30 perc.

 

Gyermekház Iskola, 1062 Budapest, Bajza utca 26.

HedgeHair Cut & Coffee, 4025 Debrecen, Hal köz 3.

2019 Március 28-án 19–23 óráig

 

További információk az eseményről: https://www.irodalomejszakaja.hu/

A budapesti rendezvény Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/521749075015934/

A debreceni rendezvény Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/402838060475556/