Saara Henriksson – A gravitáció fogságában

A novella eredeti címe Painovoiman sieppaamat és és 2013-ban jelent meg a Saara Henriksson és Erkka Leppänen szerkesztette Huomenna tuulet voimistuvat című novelláskötetben.

Saara Henriksson (szül. 1981) tamperei író és szerkesztő. Ezidáig három regénye, egy novelláskötete és számos szakkönyve jelent meg. A gravitáció fogságában c. novelláját korábban már cseh és spanyol nyelvre is fordították.

A fordító magáról mesél: A nevem Szalóczy Bettina és 2016-ban kezdtem finnül tanulni, finn nyelv és kultúra specializáció keretében a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékén. Ezután ugyanitt folytattam mesterfokú tanulmányaimat, melynek során a fordítás felkeltette érdeklődésem. A mesterképzés első évét a Turkui Egyetemen végeztem Erasmus ösztöndíj keretében. Jelenleg Debreceni Egyetemen vagyok PhD hallgató magyar és finnugor nyelvészet területen. A finn nyelvet jelenleg az általam oktatott nyelvi kurzusokon használom aktívan.

Saara Henriksson – A gravitáció fogságában

08.07.

Tegnap a helikopterből láttunk egy bálnát. A homokpad közelében úszott, a parttól mindössze körülbelül száz méterre. Pemberton lejjebb ereszkedett, hogy a motor zúgásával elijessze, de a bálna vagy nem hallotta a rotorok hangját maga fölött vagy nem érdekelte. Visszatértünk a kutatóállomásra, és Pemberton elment menteni a segítőivel. A bálnát csak késő este sikerült elterelni a távolabbi vizek felé.

Úgy tűnik, hogy Új-Fundlandon maradunk a projekt végéig. A bádogviskóban olyan sok kacat gyűlt össze, hogy annak az átvitele máshová nehézkesnek tűnik. A dolog jó oldala, hogy a hétvégéket Montreálban tudom tölteni Maryvel és a babával. A rossz oldala, hogy bálnából itt elég kevés van, vagyis persze az egész világon kevés van belőlük, viszont a grönlandi bálnákat jobb lenne a gleccsereknél kutatni. Azonban a kutatóállomás felépítése Grönlandra olyan sokba kerülne, hogy nincs hozzá elég anyagi forrásunk. Ami a pénzügyeket illeti, évről évre egyre kevesebb pénz van. A hosszú élet titkának kutatásáról aránytalanul sokszor van szó a médiában, ahhoz képest, hogy milyen kevés pénz jut alapkutatásra. A bálnák, teknősök és papagájok kutatása a marginálisnál is marginálisabbá vált.

A viskónkban van egy iroda, ami a terepmunkások közösségi tereként is szolgál, és egy kis laboratórium. Mindez kevesebb, mint 40 négyzetméteren. A betonpadló olyan hideg, hogy két gyapjúzoknit kell a lábunkra húzni. A laborban Lise és Norton, a kutatásvezetőnk, sejteket tenyésztenek és azok regenerálódását vizsgálják. Az előző sejttenyészetek sikertelenek voltak. Az előző évi költségvetés nagy része erre ment el, azt a keveset, ami maradt, fizetésként vettük fel, Nortont is beleértve. Ő azt mondja, hogy ha rajta múlna, akkor a pénzügyi gondjaink egy pillanat alatt a múlté lennének.

Szeretnék hinni neki. A GlicoCorppal kötött szerződésben milliókról lenne szó, ez a cég éves kutatás- és fejlesztési költségvetésének csak elenyészően kis része, de nekünk hatalmas pénzösszeg. De a szerződés megkötése előtt szükségünk van egy eladható termékre. Pemberton és én kézi merítőhálóval próbáljuk kimerni a tengerből a bálnák levált bőrsejtjeit, amiből sok van, de élő szövetet nehéz találni. Az őslakosok minden évben kifoghatnak néhány bálnát a hagyományos életmódjuk részeként, viszont mások alig kapnak engedélyt, és mi különben sem bálnavadászatra jöttünk.

A múlt évben a nemzeti park dolgozóinak közreműködésével sikerült szövetmintát vennünk egy élő bálna nyelvéből. Ez egész őszre elég volt. Az idei szövetminták Grönlandról érkeztek. A minták egy viszonylag fiatal bálnától származnak, Lise szerint 60 éves lehet. Megpróbálja kideríteni, hogyan képesek a sejtek körülbelül 120 éves korukig megújulni, vagy akár még tovább is. Norton 150 éves, vagy akár 200 éves bálnákról is beszélt. Senki sem tudja biztosan, hány évig élhetnek a grönlandi bálnák. Talán ezt is sikerül kiderítenünk.

8.15.

A hétvégén elvittem a babát és Maryt, hogy találkozzanak Anna mamával. Remélhetőleg mama nem gondolja azt, hogy azért adtuk az ő nevét a gyereknek, mert ő már úgysem lesz sokáig életben. Volt néhány kis zápor, de időnként a nap is kisütött. Az almák még éretlenek voltak, így nem tudtunk szedni belőlük. Anna mama almái általában kicsik és savanyúak maradnak, de az ízük finom.

Mama körülvezetett a kertben és elmondta, hogy a városba akar költözni. Már nincs ereje fenntartani a házat és a kertet. A szomszéd fia ki akarja vágni az istálló mögötti erdőt. Vágja csak, mondta a mama, a fák beárnyékolják a birtokot. Elszomorító. Azok a fenyők már olyan régóta ott vannak. Nem szeretném, hogy bármi is megváltozzon a mamánál. Megvehetném az erdőt a szomszédtól, de félek, hogy nem csak a pénzen múlik. A nagyi öregedését nem akadályozhatom meg.

Mama apáról kérdezgetett. Nem akartam elmondani neki, hogy vele kevesebbet találkozom, mint mamával. Elmeséltem neki, amit ő is tud, hogy apa a jéghegyeket kutatja a Disco-szigeten, anya pedig orvosként dolgozik ugyanott. Mama erre nem mondott semmit, mit is mondhatna. Szomorkás volt, amikor elindultunk. Megígértem, hogy néhány hét múlva újra eljövünk, hogy leszüreteljük az almákat.

Anna egész úton aludt, Montrealig. A gyereket Mary gondjaira bíztam, és késő este tértem vissza. Az út kimerítő, a repülőtérről idáig még kétórányit kell vezetni. Már csak néhány hét és haza tudok költözni. Ha Marynek nehéz is Annával kettesben, nem szokott panaszkodni miatta.

8.16.

A bálna visszatért. Pemberton kétségbeesett, Norton örül neki. Majd meglátjuk, mi történik. Az állatorvos és a vadőr is ott vannak, de amikor utoljára beszéltünk telefonon, még nem sikerült kivezetni a bálnát a sekély vízből.

Pembertonnal átvizsgáltuk a többi bálnaközpontból érkezett, bálnák farokúszóiról készült azonosító képeket, de nem találtuk meg ezt az egyedet. A grönlandi bálnákat elvileg könnyű felismerni. Az uszonyuk mintája és színe olyan, mint az ujjlenyomat, nincs két egyforma. A latin nevük is szép, Balaena mysticetus. Mint a súlytalan táncos a vízben, habár természetesen hatalmas.

Hallottam, amikor Norton a GlixoCorp képviselőjével beszélt telefonon. A beszédében az „anti-age” és „csata az időelőtti korosodással szemben” kifejezések ismétlődtek. Mintha a frontra indulna. Gondoltam, javaslom neki, hogy a kozmetikai cég után esetleg próbálja meg felkelteni a hadsereg érdeklődését. Amikor rákérdeztem, azt mondta, már megtette. Ez nem csoda. Norton tavaly megpróbált helybélieket rávenni egy bálna orv-vadászatára, de a férfiak kedvtelenül fogadták a javaslatát. Bármit megtenne, hogy a projektet talpra állítsa.

8.17.

A bálna az apály fogságában maradt, ahogy attól tartottunk. Reggel, amikor a partra értünk, már halott volt. A partra sodort bálna csúnya látvány. A tüdeje összeesik, ami miatt az egész hatalmas tetem összenyomódik. Pemberton megállapította, hogy az állat hím, körülbelül 50 éves. A parkőrök megpróbálták kitalálni, hogyan lehetne a turistákat távol tartani.

A nemzeti park régi raktárában találtunk még azonosító fényképeket. Ezek közül a legrégebbiek a 60-as évekből származnak. Az egyik Labrador partvidéken készült dián van egy pontosan ugyanilyen kinézetű grönlandi bálna farokúszó, mint a partravetett bálnáé. Van rajta egy sebhely, ami látszólag egy cápatámadás vagy egy sikertelen szigonylövés nyoma lehet. Az egyed korát körülbelül 40–50 évesre becsülték. Holnap muszáj lesz pontosabban megnézni a diát.

8.20.

Norton a falu idősével vitatkozik a tetemről. Már három napja. Azóta hihetetlen mennyiségű vodkát ittak meg. Ironikus, hogy bár a hosszú élet titkát keressük, az idő elfogyni látszik.

A bálnának a Jack nevet adtuk. Fényes fekete színű, az oldalát tengeri makkok borítják. A hosszúsága körülbelül 18 méter, a szilái is három és fél méter hosszúak. Hihetetlennek tűnik, hogy a grönlandi bálna egykor olyan elterjedt volt, hogy az angol neve is csak annyi volt: „közönséges bálna”. Akkoriban nagy rajokban mozogtak, mára ezekből alig maradt valami. A nemzeti park megerősítette, hogy a dolgozóik közül senki nem látta korábban a mi bálnánkat. Tehát valahonnan máshonnan jött. A grönlandi bálnák általában nem vándorolnak túl messzire, legalábbis a bálnák mércéjével mérve.

A tábortűztől részeg ordítozás hallatszik. Ha így folytatja, Norton drasztikusan megrövidíti a saját életét. Figyelmeztetnem kellene, de nincs hozzá kedvem. Tegyen csak tönkre mindent.

8.22.

Ma elegem lett és Halifaxon keresztül Quebecbe repültem. Céltalanul barangoltam a fővárosban, vettem egy idei térképet és némi új felszerelést. Elsétáltam a kikötőbe és megálltam a bálna lesre jegyet áruló bódé előtt. A turistákat azzal csábították, hogy kardszárnyú delfinekkel búvárkodhatnak, neoprénruhában a négyfokos tengervízben. Ez aztán a csábítás! Beálltam a sor végére és puszta érdeklődésből jegyet váltottam, hallani akartam, mit mondanak a turistáknak a bálnákról.

Korábban már több alkalommal is merültem, de a részletekre minden alkalommal újra vissza kell emlékezni. Megállapodtunk a jelzőrántásokról: két gyors rántás az összekötő kötélen egymás után, ha valami baj van. A stégen állva hallgattam a túravezető magyarázatát a búvárruhában és a védősisakkal a fejemen, és idiótának éreztem magam. És persze izgultam, mint mindig, ha egy új világba lépek.

Egy sportos német hölgyet kaptam párnak, aki már búvárruhában volt és folyamatosan mosolygott. És be kell vallanom, hogy megkönnyebbültem, amikor elindultunk, és a kikötő eltűnt a láthatáron. A gumicsónak alján keresztül hideg sugárzott, a víz kristálytiszta volt, egészen 30 méterig. Az ég felettünk szürke, reménykedő tengeri madarak követtek minket. Odagyűlnek, ahol a kardszárnyú delfinek vadásznak. A kardszárnyú delfinek egy része fókákat, oroszlánfókákat vagy más bálnákat zsákmányol. Sem ezek, sem azok nem veszélyesek a búvárokra. Nagyjából negyedóra múlva megtaláltuk a rajt. A vezető lekapcsolta a motort és hagyta a csónakot a hullámokon ringatózni.

Én merültem elsőként, a német hölgy mögöttem jött a huzal másik végén. Az első másodpercekben éreztem, hogy a jéghideg víz nyomása minden oldalról körülvesz. A búvárfelszerelés súlya rögtön a mélybe húzott. Aztán felvettem a megfelelő testtartást és szippantottam párat az oxigénpalackokból. Apránként kitisztult a világ körülöttem. Csapkodtam néhányat a békalábammal, és körülnéztem.

Fekete-fehér alakok cikáztak egy halraj körül egészen közel hozzánk. Követtem a delfineket, a többi búvár a nyomomban. A kötél lazán lógott köztem és a német hölgy között. A hatméteres kardszárnyú delfin gyors és erős ragadozó, szép látvány, és félelmet keltő. A víz pezsgett, a delfinek légbuborékokat fújtak, a halak ezüstös oldala csillogott közöttük.

A látótér szélén egy sötét alak bukkant fel. Egy magányos grönlandi bálna haladt a halrajtól kissé távolabb. A búvárok körülöttem rámutattak és közelebb indultak, hogy megnézzék. A bálna rápillantott a búvárokra és a kardszárnyú delfinekre és alámerült a tengerbe. A búvárok izgatottan integettek egymásnak. A kezemben tartott összekapcsoló kötél megrándult, megfeszült. Elengedtem, hirtelen támadt ötlettől vezérelve megszegtem a búvárkodás minden szabályát, és lemerültem a bálna után.

Semmi bajom nem eshet, az oxigénpalackok majdnem tele voltak, a nyomást is lehetett szabályozni. A mélyben sötét volt és nyomasztó. A kardszárnyú delfinek és a halraj hátra maradtak, a búvárok közül senki sem indult utánam. Megpróbáltam megtalálni a bálnát, és felkapcsoltam a fejlámpát. Lefelé irányítottam a fényt, az reszketett a zöldes vízben és eltűnt a mélységben. A bálna továbbra is ott úszott, egyre távolabb tőlem. Aztán eltűnt. Hosszú ideig a helyemen maradtam, de nem vettem észre, merre ment a bálna. Az öböl nem volt túl mély, körülbelül 50 méter, sokkal mélyebbre nem juthatott. Felnéztem. A többi búvár árnyéka messze tőlem körvonalazódott a fénnyel szemben. Az oxigénpalack zizegett, légbuborékok törtek föl a felszín irányába. A csendesség közepén voltam egyhelyben, teljesen egyedül.

A felszínen a vezető erőltetetten mosolygott, nem kiabált, nem akarta elrontani a hangulatot a jól sikerült út után. A turisták elégedettek voltak, a többiekkel együtt a német hölgy is olyan izgatott volt, hogy aligha vette észre a partnere eltűnését. Azt hiszem, a búvárkodás nekem is jót tett. Amikor hazaindultunk, az egész horizont egy kicsit másnak tűnt, a hegyek, az ég, minden.

8.23.

Nem értem, hova tűnhetett a bálna. A Quebeci öböl hosszú és keskeny, és keskenyedik a város felé. A hazaút alatt látnunk kellett volna, ahogy levegőt vesz. Meg kell kérdeznem Pembertontól, melyik bálna viselkedik így. Természetesen lehet, hogy tévedtem. Az emlékképek gyorsan összekeverednek. Mintha már korábban is tapasztaltam volna ugyanezt.

Beszéltem Maryvel és Annával telefonon. Vagyis Anna gügyögött a telefonba, én pedig beszéltem. Anna most féléves és félelmetes sebességgel nő. Megduplázta a születési súlyát és minden hétvégén egy kicsit máshogy néz ki. Nagy kár, hogy távol vagyok tőle ezekben a hetekben, de ilyen az élet, a sarkköri nyár rövid, és kenyér kell az asztalra. Nagymama gyakran panaszkodott, hogy a gyerekek olyan gyorsan nőnek. Most már értem, hogy értette.

8.25.

Jacket feldarabolták, most kezelésre vár. A csontjai még mindig ott díszelegnek, ahol az apály partra vetette. Az indiánok a bálna zsírját a kutyáknak főzik meg. Az üvegpalackok el lettek takarítva, az üvegszilánkok összegyűjtve. Az egész környék bűzlik. Mi is megkaptuk a részünket, jó kis mintákat a bőréből, a csontvelőből és az izomszövetből, minigripes, visszazárható tasakokban, a fagyasztóba téve. Norton kora reggeltől késő estig a laborban sürgölődik. Hallom, ahogy az ajtó mögött tesz-vesz.

Egész este a 60-as évek diáit bámultam a megvilágító asztal mellett, a szemeim igencsak megfájdultak. Ez tényleg ugyanaz a bálna, de ha az eredeti kormeghatározás igaz, akkor nem öregedett egy napot sem. Hogy lehetséges ez? Minél többet gondolkodom a dolgon, annál inkább emlékeztet a sarkköri illúzióra, a Fata Morganára. A célpont, ami távolinak tűnik, pontosabban megnézve egész közel van. Valahogy úgy érzem, a megoldás egész egyszerű. Csak még nem látom, mi az.

9.1.

Újra a nagymamánál. Ezt a padlásszobában írom. A kert és a ház olyan, mint hajdanán, szerencsére a fenyők is állnak még. Mintha a szomszéd az előző látogatásom óta vadul nekiesett volna és kivágta volna az egész fenyvest a motorosfűrésszel. Habár kicsit tartottam ettől. Amikor megérkeztem, a nagyi keresztrejtvényt töltött a konyha ablakánál. Elnéztem a kötényében és a szódásüveg szemüvegében, és először jutott eszembe, hogy mennyire megdöbbentően hasonló szemei vannak, mint a lányomnak. Magam is meglepődtem a saját kérdésemen:

 – A te apukád milyen ember volt? Búvár volt, ugye?

A mama olyan hosszú ideig gondolkodott, hogy már azt hittem, nem is válaszol.

 – Meghalt, amikor még nagyon kicsi voltam, nem igazán emlékszem semmire. Abban az időben a búvárkodás veszélyes munka volt, a felszerelések nem voltak olyan jók, mint manapság. Vagy egy cápa támadta meg. Apa a hadseregben szolgált, a rokonoknak nem mindig mondták el.

Nagymama könnyedén beszélt. Már nagyon régen történt. Azt, hogyan boldogult a dédmama özvegyként, kicsi gyerekkel, nem mesélte el pontosabban. Úgy tűnik, hogy jól, mert dédi hosszú ideig élt. Én már nem ismertem. Kimentem a kertbe. Az ágak metszetlenül lógtak a konyhaablak előtt, az almák érettek és nehezek voltak. Nagymama almalevet akart főzni belőle. Kerestem egy viaszosvásznat, kiterítettem a mohás fűre és leráztam. Mama kicsi gyerek volt, amikor az apukája eltűnt, és a gyerekek számára csak az itt és most létezik. Semmi okuk a múltban élni vagy a jövőre várni.

9.21.

Norton ma nem jött munkába. Lise szerint depressziós. Ebben még nincs semmi meglepő. A hozzá hasonló kelekótyák könnyen kiégetik magukat. Ez Pemberton elmélete, nem az enyém. Norton hipotézise valószínűleg nem bizonyult helyesnek, a bálnaszövetből vett minták normális öregedést mutattak, nem mást. A GlicoCorp az utolsó feljegyzésekben már csak udvariasan érdeklődött. Új feljegyzések pedig nem érkeztek.

Lise a kávéfőzőnél bevallotta, hogy már számolja a napokat a tél beálltáig és addig, hogy összepakolhassuk a cuccainkat és elindulhassunk. Az ő véleménye az, hogy a régi dián látható uszony csak kivétel, teljesen ugyanolyan farok egy másik bálnánál, lehet, hogy rokonok. Elmeséltem neki a quebeci utamat, hogyan láttam eltűnni a bálnát búvárkodás közben, de úgy tűnt, nem igazán érti, miről beszélek. Már magam is kételkedtem benne, hogy valóban megtörtént.

9.28.

Tegnap volt az utolsó munkanapunk. Mindannyian Quebecbe utaztunk ünnepelni, még Norton is. A munkatársak körbeadogatták a dobozos söröket a jeep hátsó ülésén. Énekeltünk. Még Norton arca is felvidult. Az este csillagos volt és sötét, a szél hideg. Elfogadtam, hogy a csapat sofőrje legyek, mert szerettem volna még egyet merülni. Ezalkalommal egyedül akartam menni, csak Pembertont vittem magammal, hogy a motorcsónakot vezesse. A tartozékokat bérbeadó lány nem tűnt túl lelkesnek, de megnyugodott, amikor meghallotta, hogy tengerbiológusok vagyunk. Vagy talán Pemberton borzos szakálla ébresztett benne bizalmat, sosem lehet tudni.

Késő este volt, minden hajóforgalom leállt a kikötőben. Pemberton a gumicsónakot vezette és dohányzott, minden elve ellenére bedobta a North-State csikket a tengerbe és nagyokat szürcsölt a sörös dobozból. Nem kérdezett semmit. Megálltunk a sekély víznél, és Pemberton segített a hátamra venni a felszerelést. Annára és Maryre gondoltam, és annyira hiányoztak, hogy a torkom összeszorult. Aztán lemerültem.

A víz nyomása körbevett, a sötétség pedig megsemmisített minden benyomást az időről és térről. A másfajta elemben élő, tőlünk nehezebb élőlények talán másképpen érzékelik az idő súlyát. Talán az idő máshogy hat rájuk, meghajlik, átalakul körülöttük ahelyett, hogy felemésztené és megrongálná őket, mint bennünket. A nagy bálnák talán az idő hurkaiban élnek, ahova mi nem juthatunk be, de az ilyen pillanatokban talán megsejthetjük, milyen lehet. Talán dédapa is egy bálnát követtett búvárkodás közben, és elsodródott vele egy másik helyre, egy másik időbe.

A mélység közepén a lábam valami keménynek ütközött. Egy pillanatra meglepődtem, a hideg víz letompította a fájdalomérzetemet. Halászháló nehezék? Körbetapogatóztam magam körül a sötétben, és találtam egy tárgyat, ami egyenesen lefelé süllyedt. Hengerformájú fémdarab, tapogatással sikerült beazonosítanom, hogy egy kemény üvegből készült szemellenzője is lehet. Két kezemben tartva emelkedni kezdtem a felszín felé. Pemberton felmordult, mi a fene, amikor a tárgyat magam előtt a csónakba löktem. Felhúzott, és a búvárlámpa fényében megvizsgáltuk a talált tárgyat. A csónak alján egy vadonatújnak tűnő századfordulós búvársisak fénylett.

9.30.

Mary és Anna már a mamánál voltak, amikor felhívtam őket a reptérről. Nyugodtan vezettem a kis utakon. Már nem kellett sietni. A projektnek vége. A búvárkodás óta a közérzetem különösen nyugodt és könnyed volt. Mary és Anna a kertben voltak, amikor befordultam az udvarra. Sétáltunk egyet a kertben. A nehéz esőfelhők alatt, a délutáni ferde fényben úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. Leraktam a babát a karjaimból a fűre. Az overalljában egy kicsit bizonytalanul ült, mintha egy erős széllökés feldönthette volna. Megkerestem a sisakot a kocsiban, és leraktam mellé. Marynek azt mondtam, hogy a sisak ajándék a munkahelyemtől.

Mary a délre költözésről kezdett beszélni. Szeretne egy kutatói helyet valamelyik egyetemen. A vállamnak támaszkodott, és emlékeztetett az ígéretemre. Megcsókoltam és megígértem neki, hogy bárhova is megy, én követni fogom. Fújni kezdett a szél. Egy alacsonyan lógó ág megkarcolta az arcomat. Anna azt mondta „apa”. Az ölembe vettem, és a másik kezemmel leszedtem egy éretlen almát a fáról. Beleharaptam.