< Back

A közös cselekvés erősíti az identitást – a hónap vendége Pap Kinga Marjatta

Ki ő?
Név: Pap Kinga Marjatta
Végzettség: okleveles kántor, angol–észt szakos bölcsész, angol szakos középiskolai tanár, ének–zenetanár
Szakmai háttér: szabadúszó fordító és tolmács, egy nemzetközi fordítócég vezető fordítója, a Magyarországi Evangélikus Egyház tanácsosa, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének munkatársa
Hobbik: olvasás, kórusok, egyéb választott tisztségek
Magyarországi lakóhelyek: Budapest
Ajánlat Magyarországra utazók számára: kisebb városok, például Kaposvár, Kőszeg, Sárospatak

  

Édesanyja finn, édesapja magyar. Egész életében Magyarországon élt? Milyen kapcsolatot ápol Finnországgal?

Finnországban születtem, de jobbára Magyarországon élek. Finnország a második hazám. A finnségem egyrészt mindennapi dolgokban nyilvánul meg: kikapcsolódásként finnül olvasok és a konyhámban van edényszárító-szekrény. A hozzáállásom bizonyos témákhoz szintén jellemzően finnes: ilyen például az egyenjogúság vagy a nőiség.

 

Élete során változott a hazáihoz fűződő kapcsolata?

Korábban azt gondoltam, hogy valahogy választani kell majd a kettő közül. De aztán megértettem, hogy az identitások közti határvonal állandó mozgásban van: mindkét oldal jelen van akkor is, ha az egyik vagy a másik bizonyos helyzetekben hangsúlyosabban jelenik meg.

 

Széleskörű tapasztalattal rendelkezik a finnugor nyelvű országok evangélikus egyházai közötti együttműködésben. Van különbség az országok között abban, hogy az egyház milyen szerepet játszik a társadalomban? Mit tanulhatunk egymástól?

Finnországban az egyház még mindig erősen jelen van a társadalomban a mindennapi élet szintjén. Ez megmutatkozik a gyakorlati diakóniai munkában, vagy például abban, ahogyan Jukka Keskitalo oului püspök nemrég ellátogatott a bezárásra ítélt kemi gyárakba. Észtországban az egyház szűkebb helyet foglal el a társadalomban, de a szocializmus idején meg kellett tanulnia nehéz körülmények között is működni. Ez segít fókuszálni az egyház üzenetét, és közérthető módon megfogalmazni azt. A múlttal való bánásmódról a magyarországi evangélikus egyháztól is tanulhatunk, amely 2005 óta alapos és körültekintő kutatómunkával tárja fel az állambiztonsági szervek és az egyház képviselői közötti együttműködés formáit.

 

Szeptember közepén Magyarországra látogat Tapio Luoma, a Finnországi Evangélikus Egyház érseke. A FinnAgora szeptember 15-én szemináriumot szervez Budapesten a kisebbségi egyházak szerepéről a multikulturális Európában. Hogyan látja a kisebbségi egyházak helyzetét Magyarországon és a szomszédos országokban?

Ez attól függ, mit értünk kisebbségi egyházon. Bizonyos értelemben minden egyház kisebbségi egyház, hiszen a lakosság többsége nem tartozik egyik felekezethez sem. Másrészt beszélhetünk azokról az egyházakról, amelyek egy adott országban kisebbségben vannak az ország legnagyobb felekezetéhez képest.

Ha az evangélikus egyházakra szűkítjük a kérdést, ezek társadalmi helyzete országonként nagyon eltérő. Szlovéniában az evangélikus egyház kicsi, de társadalmi elismertsége kiemelkedő. Szlovákiában a magyar és a szlovák anyanyelvű evangélikusok egy egyházhoz tartoznak, míg Romániában a magyar és a szász gyökerű evangélikus egyház önállóan működik.

Magyarországon az evangélikus egyház a harmadik legnagyobb történelmi felekezet, így „kisebbségi egyház” létére részt vesz az állami tárgyalásokban. Az egyházak lélekszáma nem mindig egyenesen arányos a társadalmi jelentőségükkel: a Magyarországi Evangélikus Egyház például a százalékos arányánál nagyobb ismertséggel rendelkezik, mivel óvodától a felsőoktatásig több mint 17 000 diák tanul evangélikus iskolákban.

 

Milyennek látja ma az egyházak közti nemzetközi együttműködés jelentőségét?

A nemzetközi kapcsolatok különböző szinteken működnek. A Biblia és a teológiai kérdések kontextuális értelmezése a különböző országokban új, inspiráló perspektívát nyújthat a személyes hitélet szintjén. Az egyházak közti kétoldalú kapcsolatok – például a magyar- és finnországi evangélikus teológusok 1927 óta működő ösztöndíjascseréje – szintén ezeket a tapasztalatokat erősítik.

Strukturális szinten a nemzetközi (ökumenikus vagy egy felekezeten belüli) egyházi szervezetek olyan egyházpolitikai kérdésekkel is foglalkoznak, amelyek inkább az egyház működésével, mint annak központi üzenetével kapcsolatosak. Fontos az együttműködés az egyház segítő szolgálata szempontjából is. A Lutheránus Világszövetség például menekülttáborokat működtet – ezek olyan projektek, amit egy helyi egyház nem feltétlenül tudna önállóan ellátni.

 

Ön a Kalevala Baráti Kör elnöke is. Hogyan kapcsolódott be az egyesület tevékenységébe?

Belenőttem ebbe a tevékenységbe: a szüleim még a rendszerváltás előtti időszakban részt vettek az egyesület alapításában. A Kalevala Baráti Kör 1984-ben alakult a Hazafias Népfront égisze alatt, a régi Kalevala közelgő 100. évfordulójának ürügyén. Innen is kapta a nevét, hiszen abban az időben hivatalosan csak magyar–szovjet baráti társaságok jöhettek létre. Tehát gyerekkorom óta részt veszek a kör rendezvényein, de sosem törekedtem aktívan az elnöki pozícióra.

 

Miben változott az egyesület tevékenysége az Ön vezetése alatt? Más magyar–finn baráti körökkel is együttműködnek?

Az elnökségi időszakom alatt fejlődött a kör kommunikációja: saját honlapot, Facebook- és Instagram-oldalt indítottunk. A közösségi média jelentősége jóval nagyobb, mint korábban, noha a követőink nem feltétlenül ugyanazok, mint akik részt vesznek a rendezvényeken.

Változatosabbak lettek a rendezvényhelyszínek, és igyekszünk minél interaktívabb programokat kínálni a finnbarátok számára. Szerveztünk például városjátékot, ahol a résztvevők finn vonatkozású helyszíneket jártak be Budapest területén. A 35 éves jubileumi ünnepségünkön több különféle program – például finnes kvíz, kézműveskedés vagy finn mesesarok – közül lehetett választani, hagyományos ünnepi beszéd pedig csak egy volt.

Szívesen együttműködünk más baráti társaságokkal is. Például a Szent Iván napi mulatságot gyakran egy más településen működő magyar–finn egyesülettel közösen tartjuk, vagy közösen kirándulunk. Együtt veszünk részt az országos Magyar–Finn Társaság ülésein is. A Kalevala Baráti Kör fővárosi szereplőként a vidéki baráti körök és a budapesti finnes szervezetek között is igyekszik biztosítani az információáramlást.

 

Aktívan irányítja az Ön által alapított Laulujoutsen (Énekes hattyú) énekegyüttes munkáját. A zene mindig is fontos része volt az életének?

Igen, 11 éves korom óta énekelek kórusokban. Az egyházzene mellett több kórusimprovizációs és színházi együttesben is dolgoztam. Zongorán és orgonán játszom, de a kórusok a fő hangszerem. Inkább közösségeket összefogó ember vagyok, mint szólistatípus.

A Laulujoutsen együttes 2009-ben alakult, amikor a finn istentiszteletek után néhány kórusmúlttal rendelkező finn nő kitartóan érdeklődött, hogy nem énekelhetnénk-e közösen. A csapat összetétele folyamatosan változik, mivel többen ösztöndíjjal, vagy határozott idejű megbízással vannak itt. Egyetlen énekesem van, aki a kezdet óta részt vesz a munkában. Van még egy együttesem, a Fővárosi Protestáns Kántorátus, amely heti rendszerességű liturgikus szolgálatot végez és idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

 

Miért fontos a külföldön élő finnek és a magyar finnbarátok egyesületeinek működtetése?

A közös tevékenység erősíti az identitásunkat. A függetlenség napi fogadás és a május elsejei piknik új ismeretségek kialakítására ad módot, a finn iskola pedig fontos szerepet játszik a gyerekek nyelvi fejlődésében.

A magyar–finn baráti körök tagjainak többféle motivációja van. A kommunizmus idején Finnország egyfajta kitekintést jelentett a demokrácia felé. A tagokat motiválhatta a nyelvrokonság, egy régi levelezőpartner, vagy például a zene. Manapság sokan keresnek Finnországban munkát vagy tanulási lehetőséget. A baráti körök feladata a közösségépítés mellett az, hogy hiteles, naprakész és politikamentes módon szóljanak Finnországról.



Salla Hiltunen
FinnAgora


Fordította
Tilly Anna
FinnAgora