< Back

A művészet jelentősége a jövőre nézve egyre inkább növekszik - A hónap vendége Maria B. Raunio, művész

A FinnAgora új interjúsorozatot indít, amelyben havonta interjút készít egy-egy érdekes vendéggel. A sorozat első vendége Maria B. Raunio finn művész és tanár, aki 20 éve él Magyarországon.

 

Ki ő?
Név: Maria B. Raunio
Végzettség: festői, képzőművészeti és művészettörténeti mesterképzés
Szakmai tapasztalat: művész, képzőművészet és művészettörténet tanár a budapesti középiskolákban és előkészítő művészeti iskolákban A Portaan Akadémia és a szigligeti művészeti tanfolyamok szervezője és tanára
Hobbik: nyelvtanulás, tenisz, kocogás, új ételek készítése
Magyarországon él: Zebegény, Budapest
Ajánlás magyarországi utazóknak: Duna menti falvak, galériák és kávézók Budapesten, a Bartók Béla úton

 

Mikor járt először Magyarországon?
Először 1990-ben látogattam el a családommal, később pedig az ifjúsági kórussal, ahol énekeltem.

Mikor költözött Magyarországra?
2000-ben költöztem ide, tehát több, mint 20 éve élek Magyarországon. Később éltünk egy évet Spanyolországban is, de egyébként azóta lakom itt.

Ön élt Olaszországban és Japánban is. Mi késztette Magyarországra?
Eredetileg a magyar házastársam miatt költöztem ide, majd itt tanultam, úgyhogy több minden vonzott ide. Hosszabb ideig éltem Magyarországon, mint bárhol máshol, az aktív életem mindig is itt volt.

Szembe kellett néznie kulturális különbségekkel vagy meglepő kihívásokkal, amikor ideköltözött?
Nem igazán, gyerekkorom óta több országban is éltem, így megtanultam, milyen érzés kihívásokkal szembenézni és új dolgokkal találkozni. Ezért egy új országba költözés nem okozott különösebb problémát. Ha valaki fogékony és érdeklődik mások iránt, akkor sokkal könnyebben túléli ezeket a változásokat és elkerülheti a nagyobb nehézségeket.

Magyarország esetében pontosan ugyanezt tapasztaltam. Másfelől az is megkönnyítette a dolgomat, hogy hamar megismerkedtem a házastársam baráti körével és gyorsan megtanultam magyarul. Az a tapasztalatom, hogy bárhová is megyünk, a társadalomba való beilleszkedés és a jólét elsődleges kulcsa a helyi nyelv ismerete.

Hogyan tanult meg magyarul? Nehéz nyelvként tartják számon.
Már a középiskolában elkezdtem tanulni magánszorgalomból, az iskola mellett. Később vettem néhány magyar órát is Helsinkiben. A képzés nagyon átfogó volt, magában foglalta a magyar történelmet és kultúrát is. Miután ideköltöztem, a magyarokkal csak magyarul szerettem volna beszélni.

Egy évvel a magyarországi költözés előtt elkezdtem magyar népmesék fordítását is. Kaptam egy népmesés könyvet ajándékba, amelyben a mesék magyar és angol nyelven szerepeltek, és magam kezdtem el lefordítani őket finn nyelvre. Ez igazán kifizetődő és motiváló feladat volt. Ebben egy olyan gazdag nyelvezettel találkozhattam, amelyet ugyan nem használnak a mindennapi életben, de ezen keresztül felfedezhettem a nyelv sokszínűségét és szókincsét.


Raunio a diákjaival (fehér ruhában a bal oldalon). 

Megváltozott Magyarország, mióta itt él?
Ma a magyarok jobban odafigyelnek az egészségre, többet mozognak és egészségesebben étkeznek. Nemrégiben felfigyeltem egy olyan jelenségre, ami már valószínűleg régóta létezik. A magyarok sokat beszélnek arról, hogy a dolgok nem megfelelőek, de közben nem igazán szeretnének érdemben cselekedni. Az idő múltával rájöttem, hogy saját magunknak kell felelősséget vállalnunk azokért az ügyekért, amiken változtatni szeretnénk. Az, ahogy a magyarokat és a magyar társadalmat éppen látom, tükrözi azt is, hogy én milyen vagyok és hogyan gondolkodom egy bizonyos életszakaszban.

Milyen dolgokat tanult vagy értékelt különösen a magyar társadalomban?
Tisztelem a kultúrával és a történelmi gondolkodással kapcsolatos egyfajta egészséges hozzáállást. Az, hogy a történelem kötelező tantárgy az érettségi vizsgákon, és hogy milyen aktív itt a kulturális élet, sokat elmond ezen dolgok megbecsültségéről. Személy szerint úgy gondolom, hogy érdemes lenne minden tantárgyat a történelmen keresztül megtanítani, hogy jobban megértsük önmagunkat, a társadalmat és a világ egészét.

Egy másik fontos dolog számomra az alapfokú művészeti oktatás. Sajnos itt is, ahogy a világ többi részén is egyre inkább leépítik. Ez egy igen aggasztó tendencia, mivel nemcsak állampolgárokat, hanem a jövő döntéshozóit is neveljük, és a művészet számtalan - bizonyítottan is fontos - készséget tanít nekünk, például a kreativitást, az interakció és az együttérzés képességét, vagy a megoldásorientáltságot. Ennek ellenére az itteni művészeti világot még mindig nagyra értékelem. Nagyon közel áll a szívemhez és szeretnék én is aktív részeseként hozzátenni.

Finnországot és Magyarországot is a hazájának tartja?
Persze, nagyon régóta vagyok már itt. Egy hete tértem haza Finnországból és először volt olyan érzésem, hogy ha visszatérek, ott is jól tudom érezni magamat. Ez megerősítette azt az érzést, hogy az otthonom nem egy fizikai vagy földrajzi hely a világ valamelyik pontján. Egyébként jelenleg egy bizonyosfajta változás időszakában élek, a lányom már 19 éves, szabadúszóként pedig szabadon mehetek oda, ahová sodor az élet. Nagyon jó érzés.

Diákként és tanárként is rendelkezik tapasztalattal, mind a magyar, mind a finn iskolarendszerben. Mi a különbség közöttük, mi a közös bennük?
A magyar rendszerben a tanítás meglehetősen hagyományos és hierarchikus, a magatartási és szorgalmi szabályokra összpontosít. Az iskolai napok hosszúak és a diákok rengeteget tanulnak. A budapesti középiskolákban más jellegű a tanítás, mint a távolabbi vidéki iskolákban. Nagyon sok kötelező könyvet olvasnak és a hangsúly a tehetséges hallgatók oktatásán van, ezért is válnak itt csúcsszakértőkké, pedig Magyarország nem áll az első helyen a kutatások alapján.

Finnországban az a jó, hogy az oktatás továbbra is demokratikus és eléggé hasonló minőségű az egész országban. Az alapképzés erős és mindenkit egyformán kezelnek. Valójában mindkettőnek megvannak az előnyei. Én nagyon örülök, hogy a lányom itt végezte el a középiskolát és jó feltételekkel látták el a tanuláshoz.

Finnország vágyakozik a folyamatos megújulásra, de ez önmagában nem feltétlenül érték: a reformok nem vezetnek eredményhez, ha nem tartanak lépést. Nem szeretném, ha Magyarország is így működne. A pisai tesztek eredményei nem árulják el, hogy mi az, ami itt valójában jól működik: az irodalom és a történelem nagyon alapos tanítása, amik az érettségi vizsgán is kötelező tantárgyak. Emberré teszik az embert: ezek olyan dolgok, amelyekbe nem örülnék, ha bárki is beleszólna.


A bal oldalon egy művésztalálkozó 2020-ból (kép: Kallós Judit). A jobb oldalon Raunio a lányával, Jolival.

Különböző hazáid valahogy megjelennek a művészetedben?
Persze, ugyanúgy megjelennek a művészetemben, ahogyan önmagamban is. Jelenleg emlékek és absztrakciók révén készítek festményeket, és nem gondolkodom túlságosan előre, hogy mit is várok a végeredménytől. A folyamat szabad és intuícióvezérelt. Nehéz megmondani, honnan származik mindaz, ami végül a vászonra kerül.

Mivel több olyan hely is van a világon, ahol otthon érzem magamat, a helyszínváltás segít kilépni a saját buborékomból, amiben egyébként könnyen bennemaradhatnék. Ha az ember kilép a saját komfortzónájából, más perspektívát kap.

Minden utazás után azt tapasztalom, hogy megint új színben látom Magyarországot, ami rendkívül fontos a művészetem számára. A jólét csapdája az, ha az ember nem teszteli önmagát és nem vállal kihívásokat.

Könnyebb a művészeti tevékenység olyan helyeken, mint Budapest, ahol gazdag a kulturális élet, és mindig van lehetőség különböző művészeti formák megtekintésére?
Igen, de ilyenkor hajlamosak vagyunk az összehasonlításra és folyamatos párbeszédet folytatunk azzal, amit látunk. Bár ez manapság egyébkéntis megtörténik, mert rengeteg minden érkezik hozzánk az interneten keresztül is. Másrészt egy ilyen helyen gyakran esik szó arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy művésznek, ha ilyen nagy a verseny. Ezek olyan gondolkodási minták, amelyek korlátozhatják a munkát.

Ha egy helyen sok művész van, az értéket képvisel. Az egyetemen például sokat beszéltek arról, hogy szükséges-e ilyen szinten képezni a művészeket, ugyanakkor kérdésként merül fel, hogy szükség van-e egyáltalán művészetre. Hát persze, hogy szükség van rá! Bármilyen szakmát is választanak végül a művészeti hallgatók, az értékrendjük és mentalitásuk a helyén lesz.

Több különböző módon is dolgoztál a művészeti szférában: képzőművészként, tanárként és művészeti táborok szervezőjeként. Van még olyan terület, amit szeretnél felfedezni?
Igen, de ezek nem a karrierhez vagy a hírnévhez kapcsolódnak, hanem a belső motivációhoz. Például szeretnék új tananyagokat készíteni a művészeti oktatáshoz, nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttképzés számára is. Aggódom a művészeti oktatás rendszerszintű leépítése miatt, és saját feladatomnak érzem változtatni ezen. Mind közül a leghitelesebb és legfontosabb dolog azonban az, amit most csinálok, vagyis maga a művészet.

 

Salla Hiltunen
FinnAgora