< Back

Eero Yrjö-Koskinen lesz a Budapesti Finn Intézet új igazgatója

2020.5.19 9.30

A Budapesti Finn Intézet új igazgatója 2021. február 1-től Eero Yrjö-Koskinen lesz, aki az intézményt 2015 óta vezető Cita Högnabba-Lumikerót váltja majd posztján. Yrjö-Koskinen megbízatása három évre szól, mely újabb két évvel meghosszabbítható.

Az új igazgatót a FinnAgora Alapítvány nevezte ki, amelynek tagjai a finn önkormányzati szektorból, egyetemekről, minisztériumokból, valamint a kulturális-, civil- és versenyszférából kerülnek ki. Az alapítvány elnöke Ambrosius helsinki metropolita.

„Nagy örömmel tölt el a kinevezés híre, hiszen a budapesti intézet számos területen szorgalmazza a Finnország és Magyarország közti együttműködést, köztük a művészet, a tudomány, a gazdaság és a civil társadalom terén. Korábban szerzett tapasztalataim segíthetnek az együttműködés további elmélyítésében” – kommentálta Eero Yrjö-Koskinen.

„Az új igazgató bőséges tapasztalattal rendelkezik. Vezetett civil környezetvédelmi szervezeteteket, de dolgozott több más finn és nemzetközi szervezetnél is. Ez különösen fontos annak fényében, hogy szeretnénk megerősíteni tevékenységünket a művészeti és kulturális szférán kívüli területeken is” – nyilatkozta Ambrosius metropolita, a FinnAgora Alapítvány elnöke.

Yrjö-Koskinen korábban dolgozott az Európai Parlamentben és az ENSZ-nél, ügyvezető igazgatója volt a legnagyobb finnországi civil környezetvédő szervezetnek (FANC), koordinálta a Finn Hálózat a Fenntartható Bányászatért (FNSM) tevékenységét, és ügyvezető igazgatói posztot töltött be az Európai Zöld Költségvetésnél (GBE), amely az alacsony karbonkibocsátású gazdaságot és a zöld energiára való áttérést népszerűsíti. Jelenleg a Finn Kereskedelmi Kamaránál van alkalmazásban, ahol a karbon-semlegesség, az emberi jogok és a társadalmi felelősségvállalás területén dolgoz ki új normákat és képzési programokat a finn üzleti szféra részére.

Yrjö-Koskinen társadalomtudományokból szerzett mesterdiplomát. Házas, lakóhelye, Riihimäki városi önkormányzatának tagja.

További információ:

 

Eero Yrjö-Koskinen, a Budapesti Finn Intézet új igazgatója 2021. február 1-től, tel.: +358 50 347 8778

Mikko Lohikoski, a FinnnAgora Alapítvány képviselője, tel.: +358 50 559 0238